Amerika-Irán

2021. július 14. 17:54
Vádat emeltek az Egyesült Államokban az iráni titkosszolgálat négy ügynöke ellen, akik a hatóságok szerint azt tervezték, hogy akár erőszakkal is Teheránba szállítanak egy amerikai újságírót, emberi jogi aktivistát. Az iráni külügyminisztérium „nevetségesnek és alaptalannak” nevezte az amerikai vádakat.
2021. április 20. 13:15
Az iráni kormányszóvivő szerint Teherán csak a technikai képességét akarta megmutatni az urán hatvan százalékosra dúsításával.
2021. március 17. 19:17
Az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) tagállamai szerdai közleményükben azt kérték, hogy ők is részt vehessenek az iráni nukleáris programról szóló esetleges jövőbeni tárgyalásokon, amelyekbe – követelésük szerint – bele kell venni Teherán ballisztikusrakéta- és drónprogramját is.
2021. január 3. 14:53
Irán egyik legmagasabb katonai vezetőjét, Qassem Soleimani tábornokot 2020. január 3-án lőtték ki egy amerikai drón által. A térségben több megemlékezést is tartottak.
2020. június 7. 22:43
Michael White, az amerikai haditengerészet veteránja két évet töltött iráni fogságban, s a héten térhetett haza az Egyesült Államokba.
2020. január 8. 19:03
„Irak független állam, legfontosabb szempontja pedig saját belső biztonsága. Nem engedjük, hogy csatatérré változtassák” – fogalmaztak a közleményben.
2020. január 8. 15:17
Irán célpontnak fog tekinteni bármilyen területet, ahonnan támadó cselekményt indítanak ellene.
Mandiner.makronóm
Abort Mission
2019. július 10. 15:01
Trump a levegőből fordította vissza a gépeket az utolsó pillanatban? Interjú.