Active Watch

2020. augusztus 1. 17:11
Az egyesület azt követően fogalmazta meg álláspontját, hogy a Hotnews.ro portál pénteken ismertette azt a rendeletet, amellyel a moinesti bíróság melletti ügyészség ügyésze vádemelés nélkül lezárta februárban a nyomozást az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében.
2020. május 14. 16:53
Az emberi jogok érvényesítéséért harcoló Active Watch bukaresti egyesület csütörtökön arra kérte Klaus Iohannis államfőt, hogy ne hirdesse ki a Trianon megünnepléséről szóló törvényt.
2018. szeptember 19. 14:48
Az egyik jogvédő szervezet arra figyelmeztetett, hogy az óvások alkotmánybírósági elfogadásával a romániai magyarság anyanyelvhasználati jogokat veszítene el.
2017. május 15. 18:34
A romák, a magyarok, a menekültek és a melegek ellen irányulnak a legtöbb esetben az intoleráns megnyilvánulások a romániai közbeszédben 2015-2016-ban, derül ki az ActiveWatch minap nyilvánosságra hozott jelentéséből.
2015. április 27. 17:53
Számon kérte Klaus Johannison az Active Watch román civil szervezet, hogy a román elnök visszavonta az RMDSZ-kongresszusához intézett üzenetének egy részét, amelyben megemlítette a nemzeti kisebbségek jogai tiszteletben tartásának hiányosságait. Az Active Watch emellett felsorolt több eset is, ahol ezek a hiányosságok meglátszódnak.