Ocsmány üzenetet fogalmaztak meg Fehérváron – de a végén Kispesten nevethettek (FOTÓ)

Gondosan felkészültek a Vidi szurkolói a budapesti útjukra.

Trágár üzenet, súlyos sérülés és a meccs utáni indulatos értékelés is borzolta a kedélyeket a fehérváriak fővárosi vendégjátéka során. Kispesten a győztes évnyitónak és a tabella élén meglévő ötpontos előnynek örülhetnek.

Mint arról beszámoltunk, a listavezető Budapest Honvéd házigazdaként 2–1-re nyert a Videoton FC ellen a labdarúgó NB II 16. fordulójának hétfő esti záró mérkőzésén. A fővárosi csapat így öt pontra növelte előnyét a tabella élén, míg a székesfehérvári gárda nyolc találkozó után is nyeretlen vendégként a másodosztály mostani idényében. A kispesti évnyitó találkozót egy trágár molinó vezette fel: a vendégcsapat szurkolói ezzel üzentek a lelátón.

Ezt is ajánljuk a témában

Gondosan felkészültek a Vidi szurkolói a budapesti útjukra.

Az első félidő végén Németh Dániel egy elkésett hazai belépő áldozata lett, szétnyílt a lábfeje, sérülés miatt le is kellett cserélni a szünetben. A honvédos Csontos Dominik megmozdulását sárga lappal honorálta a játékvezető. Többek között ezt is szóvá tette a meccs után a vendégek mestere, Pető Tamás az összecsapást közvetítő M4 Sport riporterének.

„Az első félidőben egy jogos kiállításért reklamáltunk, két olyan szabálytalanságot is elkövettek ellenünk. Némethnek még a cipője is átvérzett,
nem tudom minek kell történnie, ahhoz, hogy piros lapot kapjon valaki, el kell törnie a bokáját a másiknak?”
– tette fel a kérdést Pető, aki a tabellán látott helyezés ellenére optimistán tekint előre, szerinte sokkal többre hivatott a csapata.
Fotó: MTI/Purger Tamás