Elkezdődött a férfi vízilabda-bajnokság döntője, az első mérkőzésen a Vasas 15–13-as vereséget szenvedett a Ferencvárostól. A találkozó mégsem arról marad emlékezetes, hogy milyen remek meccset játszott egymással a két csapat, hanem az angyalföldi egyesület elnökének, Markovits Lászlónak a nyilatkozatáról, ugyanis elég borús képet festett a legsikeresebb magyar csapatsportág jövőjével kapcsolatban.
„Nagyon jó érzés volt ismét átélni egy ilyen derbit, ahol a játék színvonala, a rendezés és a szurkolás is maximálisan korrekt és méltó volt egy bajnoki döntőhöz” – kezdte a Vasas hivatalos honlapján Markovits, majd jött a fekete leves. –
Ilyenkor még kevésbé értem, hogyan lehetséges, hogy minden erőfeszítésünk ellenére immár közel másfél éve nem tudunk szponzorokat találni a felnőttcsapatunk mellé, és nyugodt háttérrel tervezni a Los Angeles-i olimpiáig.
A sportvezető elárulta:
decemberben még az is kétséges volt, hogy hazánk egyik legsikeresebb klubja tud-e egyáltalán felnőttcsapatot indítani a következő évadban a magyar bajnokságban.
„Végül az állami sportfinanszírozás alakulása lehetővé tette, hogy belső átcsoportosítás után az anyaegyesület központi szakmai keretéből még egy szezonra kitartsunk a Vasastól joggal elvárható szinten. Közben továbbra is bízva abban, hogy találunk olyan támogatói kört, amely felkarolja a Vasast. Ez a bizonytalanság egyébként az egész magyar vízilabda fejlődése és olimpiai sikerességének esélyei szempontjából nagyon hátrányos. Most éppen az OSC szakmai munkája látta ennek kárát, de ugyanígy mi is lehettünk volna az a csapat, amelyik egyik pillanatról a másikra a megszűnés szélére kerül.”
Hozzátette: a mérkőzésen a szövetség elnökével, Madaras Norberttel is beszélgetett erről.
„Ahogy már számtalanszor elmondtam, a fenntartás mesterséges, hiszen döntőrészt az állam finanszíroz, elsősorban annak érdekében, hogy a válogatottak sikeresen szerepeljenek és a fiataloknak legyenek példaképeik. Ezt szolgálva kell az érintett kluboknak megfogalmazniuk a szakmai célkitűzéseket. Ehhez viszont olyan támogatói körre lenne szükség, amely átláthatóan és rendszerszinten biztosítja a szükséges forrásokat, máskülönben marad az adhoc-működés, és mindig lesz olyan dominó, ami eldől.
Ha nincs a bajnokságban minimum négy-öt stabil, kiemeltebb csapat, amely legalább egy olimpiai ciklusra tud előre tervezni, lehetőséget biztosítva a jelenlegi vagy jövőbeni válogatott játékosoknak a szereplésre, akkor a végén nehezen lesz aranyesélyes magyar válogatott Los Angelesben.
Azt gondolom, a Vasasnak ilyen tekintetben továbbra is kulcsszereplőnek kell lennie, hiszen megvan a szükséges szakmai hátterünk, van szurkolótáborunk és nem utolsósorban van egy nagyon komoly vízilabda-hagyományunk.”
A magyar vízilabda-válogatott 9 olimpiai aranyérmével nemcsak nemcsak a világ legsikeresebb pólóválogatottja, de a legsikeresebb hazai csapatsportág is. A 2008-as pekingi olimpiai bajnoki cím óta azonban egyetlen dobogós helyezés jött össze, még 2021-ben egy bronzérem Tokióban.
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert