Szenzációs győzelmet aratott a 17 éves magyar szupertehetség a világbajnok ellen

Révész Bulcsú csodálatos teljesítményt nyújt első profi idényében.

Csao Hszin-tung első kínaiként nyerte meg a Sheffieldben rendezett sznúker-világbajnokságot, miután a hétfőn zárult döntőben 18–12-re legyőzte a walesi Mark Williamst.
A 28 éves játékos diadala azért is történelmi, mert amatőrként lett világbajnok, ilyen státuszban pedig eddig a nyolcaddöntő jelentette a legjobb eredményt.
Csao azért nem profiként indult, mert szeptemberben térhetett vissza húsz hónapos eltiltása után (azért büntették meg, mert fogadási botrányba keveredett, igaz, ő maga nem vett részt mérkőzések manipulálásában),
korábban viszont olyan sikereket ért el, mint például a három legnagyobb verseny közé tartozó UK Championship 2021-es megnyerése.
A négy szakaszból álló fináléban az első, vasárnap délutáni felvonás bizonyult döntőnek, ugyanis a kínai játékos ekkor 7–1-es előnyre tett szert a háromszoros világbajnok walesi riválisával szemben, aki ezt a tetemes hátrányt nem tudta ledolgozni (négy frémnél közelebb egyszer sem került ázsiai ellenfeléhez). Csao 500 ezer fonttal (csaknem 237 millió forint) gazdagodott, míg az 50 esztendősen legidősebb döntőssé előlépő Williams 200 ezerrel (94.7 millió forint) vigasztalódott.
A döntő végjátéka
Csao végső sikerének értékét növeli, hogy amatőrként már a selejtező első fordulójában is játszania kellett, a kvalifikációból négy győzelemmel küzdötte fel magát a 32-es főtáblára, ahol aztán többek között olyan sztárokat felülmúlva menetelt végig, mint a tavaly döntős walesi Jak Jones és a sportág angol legendája, a hét világbajnoki címével holtversenyben csúcstartó Ronnie O’Sullivan.
Örülök, hogy túl öreg leszek már akkor, amikor uralni fogja a sportágat. Csodálattal tekintek arra, amit elért, és ahogy végigmenetelt a selejtezőből indulva. Két éve nem játszott, de most mindenkit levert. Új szupersztárja van a sportágnak. Olyan ő a sznúkernek, mint Luke Littler a dartsnak
– áradozott Williams a döntő után Csaóról, aki Shaun Murphy 2005-ös sikere óta a sportág történetének legfiatalabb világbajnoka lett.
A következő idényt már újra profiként kezdő Csao győzelmével sorozatban harmadszor avattak új világbajnokot az esemény hagyományos helyszínén, a Crucible Színházban (tavaly Kyren Wilson, 2023-ban pedig Luca Brecel diadalmaskodott).
(Mandiner/MTI)
A nyitókép forrása: OLI SCARFF / AFP