Nehéz hetek elé néz Orbán: „Lassabban gyógyulok, mint szeretném”

Óriási nyomás van a Lipcsén, amelynek kapujába Gulácsi visszatérhet a hétvégén.

Súlyos gondatlanság miatt súlyos sérülés: a Bayern-sztár Alphonso Davies térdsérülésével a válogatottnál nem foglalkoztak, ennek végül operáció és pánikbetegség lett az következménye.
Áll a bál Alphonso Davies körül, miután a Bayern München kanadai sztárja súlyos sérüléssel tért vissza válogatottja márciusi Nemzetek Ligája-mérkőzéseiről.
A védő még a Mexikó elleni összecsapáson sérült meg, ennek ellenére a következő találkozón, az amerikaiak elleni bronzmeccsen is pályára küldték.
Itt már csupán 12 percet bírt a pályán tölteni, ami nem is csoda annak tudatában, hogy utóbb kiderült, Davies szakadt térdszalaggal játszott, csak a stáb megpróbálta elbagatellizálni a sérülést.
A pórul járt bekket a diagnózist követően meg is műtötték, legalább féléves kihagyásra kárhoztatva, ezzel mindenki rosszul járt: maga a játékos azóta bevallása szerint mentális gondokkal és pánikrohamokkal küzd, az alapemberét hosszú időre nélkülözni kényszerülő Bayernnél pedig annyira pipák, hogy jogi lépésekkel fenyegetik a kanadai válogatottat a súlyos gondatlanság miatt. Daviest tényleg nagyon megviselték a történtek, a a saját YouTube-csatornáján erről így beszél:
Idegösszeomlásom volt, fogalmam sincs, honnan jött. Lezuhanyoztam, aztán hirtelen zokogni kezdtem, és rám tört a pánik. Remélem, napról napra jobban leszek, ezen mindenképp át kell verekednem magam."
(Fotó: Frederic J. Brown / AFP)