Hosszú távú együttműködési szerződést kötött egymással a Liverpool és az Adidas – jelentette be a Szoboszlai Dominikot is soraiban tudó angol futballklub a hivatalos honlapján.
A megállapodás több évre szól (azt nem tudni pontosan, hogy mennyi időre), és ennek értelmében augusztus elsejétől ismét a német sportszergyártó cég lesz a Liverpool mezszállítója.
A felek 1985 és 1996, valamint 2006 és 2012 között már dolgoztak együtt (ez időt alatt a Vörösök három bajnoki címet és három FA-kupát nyertek), a 2020–2021-es idény kezdete óta pedig az amerikai világvállalat, a Nike készíti a Liverpool szereléseit.
„A klubnál mindenki hihetetlenül izgatottan várja, hogy az Adidas visszatérjen az Anfieldre – mondta a bejelentés kapcsán Billy Hogan, a Liverpool vezérigazgatója. – Fantasztikus sikereket értünk el együtt a múltban, és megalkottuk minden idők legikonikusabb Liverpool-mezeit. Az Adidas és a Liverpool közös ambíciója a siker, alig várjuk, hogy újra rendkívüli szereléseket készítsünk el a pályán való teljesítmény növelése érdekében. Szeretnénk megköszönni a Nike-nak az elmúlt öt évben nyújtott támogatást, sok sikert kívánunk nekik a jövőben.”