Sokan talán nem is tudják, hogy Nyilasi Tibor Várpalotán született, és miután édesapja a fővárosban kapott állást, a négytagú család (a szülők, a kis Tibike és a nővére) egy szoba-konyhás Medve utcai lakásba költözött.
Természetesen gyakran sétáltak át a közeli Margitszigetre, és miután az Úttörőstadion szinte kínálta magát, a tízéves Nyilasi Tibor itt kezdett el focizni. Nemcsak nyurga termetével (14 évesen már 45-ös futballcsukára volt szüksége), hanem tudásával is hamar kitűnt a kortársai közül, és alig másfél év után megkapta első igazolását.
Olyannyira komolyan vette már ekkor is a futballt, hogy saját szórakoztatására tudósításokat írt a mérkőzéseiről. Persze, magával szemben rendkívül szigorú volt: a Szállítók elleni meccset követően például csak azután merte a „jók” közé felírni magát, hogy az ellenfél védelmét négy góllal zilálta szét!
A nagy fordulat 1970-ben következett be: a Nyilasi család ekkor már egy kelenföldi lakótelepre költözött, és hogy hogy, hogy nem, egy bizonyos Sebes Gusztáv is ugyanannak a háznak volt a lakója. Az Aranycsapat korábbi szövetségi kapitánya sokszor árgus szemekkel figyelte a játszótéren futballozó srácokat, és persze, hogy megakadt a szeme a „kis” Nyilasin, akit be is ajánlotta az akkor NB I-es Egyetértéshez.
A 15 éves tehetség ekkor már nagy Fradi-szurkoló volt, édesapjával rendszeresen jártak a zöld-fehér B-középbe szurkolni, így a szíve vágya az volt, hogy a Ferencváros játékosa legyen. Noha az Egyetértésben egy edzésen már részt vett, az akkor már Budapest-válogatott tehetség nem sokat habozott, amikor Kertész János, az FTC ifi I-es csapatának edzője elé tette az átigazolási lapot.
E történelmi esemény után Nyilasi Tibor 1983-ig futballozott a Ferencvárosban. A kezdetekre egy korábbi nyilatkozatában így emlékezett:
„Életem legszebb időszaka kezdődött azzal, hogy bekerültem a Fradi-családba. Akkor még a régi lelátó mögötti öltözőket használtuk, és hatalmas élmény volt, hogy egy folyosót használhattunk a nagycsapattal. Inasként éltük közöttük az életünket.
Akkoriban fantasztikus klubélet volt az Üllői úton: Flóriék billiárdoztak, nekünk pedig földöntúli boldogságot jelentett, hogy vihettük nekik a szendvicseket és a hosszúlépést. Balra volt a sakkterem, lent pedig a vidékiek, Kű Lajos és többiek laktak a kollégiumban. A korábbi Csanádi-terem helyén pedig diszkó működött, Harót János elnök fia, Attila nyomta a zenét, mi pedig az atléta- és a kézilabdás lányokkal remekül éreztük magunkat…
Tehát: amíg az öregek fenn billiárdoztak, mi lenn szédelegtünk. Nagyon gyakran előfordult, hogy reggel bementünk a klubba és csak este mentünk haza.”