Brüsszelre fel! Miért írják le előre a Fradit az Európa-ligában?

2024. szeptember 23. 19:32

Négy éve jutott a BL-be a magyar rekordbajnok, amely hatodik éve főtáblás a nemzetközi porondon, mégsem jósolnak neki sok jót...

2024. szeptember 23. 19:32
A Ferencvárosi Torna Club címere

Nyitókép: Wikipédia

Brüsszelben, az Anderlecht ellen játssza első mérkőzését az Európa-liga csoportkörében a Ferencváros. Az ellenfélhez jó emlékek kötik a Fradit, hiszen a zöld-fehérek 1995-ben éppen a belga együttes elleni két BL-selejtezőből továbbjutva kerültek a BL-főtáblájára, és írtak történelmet többek közt a Real Madrid elleni döntetlennel. A Ferencváros akkor idegenben nyert az Anderlecht ellen, itthon pedig 1-1-es döntetlent játszott a brüsszeli együttessel. 

Mivel a Bajnokok Ligájához hasonlóan az Európa-liga lebonyolítása is alaposan megváltozott, és idén nem oda- és visszavágós rendszerben játszanak a klubok, a Fradi idegenben találkozik majd a belga csapattal az El-nyitányon. 

A Ferencváros idén hatodik éve rendszeres szereplője az Európai kupaküzdelmeknek, ezzel kapcsolatban a klub hivatalos Instagram oldalán idézte fel, hogy az együttes a 2020-ban a Molde elleni 3-3-as döntetlennel vívta ki, hogy a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepeljen. 

Ezt is ajánljuk a témában

Lenézik a Fradit

Bár a Ferencváros bizakodó, a nemzetközi sajtó és egyes elemzőoldalak, kifejezetten kis esélyt látnak a magyar klub győzelmére. A csakfoci.hu például a „Football Meets Data” nevű labdarúgással kapcsolatos statisztikai adatokra alapozott valószínűség-számítással foglalkozó elemzői oldalt idézi, ameny a napokban közzétett egy listát arról, hogy az általuk elvégzett nagyjából 10 ezer (!) szimuláció alapján az El-ben szereplő csapatok közül melyiknek mekkora esélye lehet, elérni a egjobb 16, a legjobb 8, valamint a legjobb 4, közé, illetve bejutni a döntőbe és megnyerni azt. 

Nos mindez nem túl hízelgő a Ferencvárosra nézve, hiszen a „Football meets Data” listáján mindössze két klub – a román FCSB és a lett FK RFS – neve szerepel Pascal Jansen együttese mögött. A „Football meets Data” szerin az EL-győzelemre a Ferencvárossal is játszó Tottenhamnek, valamint az AS Rómának és az FC Portónak van a legngyobb esélye (9 százalék, őket követi az élemzőnyben többek között a Lazio, a Manchester United és az Athletic Bilbao is.

Ehhez képest a Fradi esetében még a legjobb 16-ba kerülésre is mindössze 14 százalék esélyt látnak, a negyeddöntőbe jutásra 4, az elődöntőbe kerülésre 1, a dötőbe jutásra 0,4, a végső győzelemre pedig 0,2 százalék szerintük a zöld-fehérek esélye. 

Hajdu Attila szerint Brüsszelben kizárt a vereség

Van azonban olyan is, aki ennél sokkal derűlátóbban tekint a Fradi esélyeire – legalábbis, ami az első mérkőzést illeti. Mondjuk nem csoda, hogy a Metropol által megkérdezett Hajdu Attila így gondolkodik, hiszen ő volt az 1995-ös történelmi Bl-szereplés egyik hőse, és az Anderlecht ellen kiválóan őrizte a Fradi kapuját. A Fradi egykori hálóőre a lap kérdésére úgy fogalmazott, „Nem volt egy kapusidegőrlő találkozó, mert Novák Dezső edző kiváló taktikával küldött gyepre bennünket. Jobbára a mezőnyben teltek a percek, így elmaradt a belga tűzijáték. Azon a nyáron kerültem vissza két év csepeli szereplést követően az Üllői útra, és 

amikor Zoran Kuntics egy kontra után az Anderlecht hálójába talált, egyszeriben halotti csend ülte meg a  stadion nézőterét. A belga drukkerek biztosak voltak abban, hogy kedvenceik azon a Bajnokok Ligája-selejtezőn legyőznek bennünket. Fordítva történt, 1-0-ra nyertünk, előnnyel vártuk a budapesti visszavágót, mely idegőrlő körülmények közepette 1-1-gyel zárult. 

Továbbjutottunk, onnantól beindult a csapat, és a dicsőséges BL-főtáblás meneteléssel örök emléket állítottunk”

Az egykori kapus szerint a Fradi erőnléti állapota a mostani magyar bajnokéval összevetve legfeljebb 70 százalékos volt, a későbbi csoportfázisban mégis megverte Zürichben 3-0-ra a Grasshopperst, vagy éppen 1-1-t játszott az Üllői úton a Real Madriddal. Az esélyeket illetően kifejezetten derűlátó, úgy véli, Fradi jól fog szerepelni az El-ben.

„Ma már minden adott Pascal Jansen vezetőedző kezében egy emlékezetes El-kezdéshez, ezért jövő szerdán Brüsszelben kizárt a vereség, sokkal jobb az esélyünk a döntetlenre. 

Az Anderlecht megkönnyítené a Fradi helyzetét, ha mindent egy lapra feltéve rohamozna, ez esetben Varga Barnabás vagy Adama Traoré képes megugrani, és Kuntics módjára gólt szerezni. 

A lehetséges pontszerzés kedvező feltételt teremtene a jó folytatáshoz” – fogalmazott. 

Huszonkilenc éve nyert a Fradi Belgiumban, íme a mérkőzés összefoglalója:

 

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2024. szeptember 23. 22:08
ENNEK a jelenlegi Fradinak legalábbis a jelenlegi formájuk, játékuk alapján semmi meglepő nincs abban, hogy leírják a csapatot. LEHET ez jobb persze, de ma ez van.
lefty67
2024. szeptember 23. 21:23
Imádom ezeket a dumákat,hogy "Brüsszelben nem kaphat ki a F." , mert 30 évvel ezelőtt..... Baszki a fociban már a múlt heti meccs sem számít, nem hogy a 30 éves! Jól kell játszani, nem ilyen szóhókuszpókuszokban bízni!
Iref
2024. szeptember 23. 20:27
Ez egy lehetséges rangsor a 36 csapat valamilyen paraméterek alapján. Az igazság majd februárban látható! A csapatok legalább fele nem ott lesz a rangsorban, mint a mostani helyezése. A Fradi - szerintem - előbbre kerül a 34. helynél!
creasy
2024. szeptember 23. 20:22
"Poldi bácsi 2024. szeptember 23. 19:41 Ez hülyeség! Nem lenézik a Fradit, csak számolnak, és sajnos ez a realitás. Könnyen végezhet a Fradi 0 ponttal is... " Vagy akár 10-12 pont is lehet.Rögtön mindjárt szerdán 3 pont,mert a Fradi nyerni fog a gyenge belgák ellen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!