Itt az olimpia új sztárja: a leszbikus és menekült bokszolónő

2024. augusztus 05. 11:50

Cindy Ngamba vasárnap az elődöntőbe jutott a súlycsoportjában, és nagy esélye van arra, hogy érmet szerezzen.

2024. augusztus 05. 11:50

Nyitókép: Mehmet Murat Onel / ANADOLU / Anadolu via AFP

Úgy tűnik, Imane Helif algériai bokszoló „kihívót” kapott: Cindy Ngamba kameruni születésű sportoló az olimpia politikailag motivált új sztárja. Ezt a „címet” pedig azzal vívta ki magának, hogy a 75 kilogramos kategóriában versenyző bunyós menekült – ő vitte a Menekültek Olimpiai Csapatának (MOCS) zászláját is a megnyitóünnepségen – és a saját neméhez vonzódik – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

A lap megjegyezte, hogy nem véletlen esett a választás Ngambara a megnyitókor, ugyanis már az elejétől kezdve látszott, hogy neki van a leginkább esélye arra, hogy hogy érmet szerezzen a menekültek közül. Vasárnap este ezt részben be is bizonyította: 

 az elődöntőbe jutott a súlycsoportjában.

„Ez a győzelem a világot jelenti nekem. Remélem, a következő küzdelemben még fényesíteni tudom az érem színét. 

Szeretném elmondani a menekülteknek szerte a világon, dolgozzatok tovább keményen és akkor bármit elérhettek”

 – üzent társainak Cindy Ngamba a történelmi siker után.

A lap hozzátette, hogy a sportoló 18 évesen coming outolt azzal, emiatt nem térhet vissza szülőhazájába, hiszen Kamerunban törvényileg tiltott a homoszexualitás.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 188 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Patika
2024. augusztus 11. 08:07
Ennek a melltelen neandervölgyi arcnak se ártana egy kromoszóma vizsgálat.... (hátha akkor nem kapna büntit Kamerunban)
Reszelő Aladár
2024. augusztus 06. 14:33
Bakker 14 évvel ezelőtt migráltak Nagy-Britanniába. Ott járt általános, középiskolába majd egyetemre is. Tehát akkor vagy 14 éve nincsenek rendben a papírjai, vagy a menekült csapatban azok indulhatnak, akik az befogadó ország színeiben nem tudtak kvótához jutni. Természetesen fehér ember nem lehet a menekültek között.
Hopszjuliska
2024. augusztus 06. 08:53
Ez mind a nőiesség megcsúfolása! Egyik "szebb", mint a másik, igazán nagyon nőiesek. Tragédia!
pandalala
2024. augusztus 06. 00:34
szép
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!