Technológiai áttörés: vadonatúj szemszögből követhetjük az idei Kékszalagot (VIDEÓ)

2024. július 17. 11:14

A balatoni tókerülő viadal Európa legrégebbi, leghosszabb távú és legtöbb résztvevőt vonzó vitorlásversenye az idén is Balatonfüredről indul, s már online is tudják követni élőben a szurkolók.

2024. július 17. 11:14

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

 

A Négy évszakos Balaton koncepciójába tökéletesen beleillik a vitorlázás, amely az egyik fontos elem lehet a jövőben. Hiszen hajókázni akkor is lehet, amikor már nem alkalmas fürdésre a tó. Európa legrégebbi, leghosszabb távú és legtöbb résztvevőt vonzó vitorlásversenyét persze rendre nyáron rendezik. Az idén július 18-án rajtol a Kékszalag tókerülő viadal, amely már az 56. a sorban. Felvezetéseként négy napos közösségi rendezvény kezdődött Balatonfüreden, a tókerülő nevét viselő Kékszalag PORT kikötőben. A szervezők kiemelt célja, hogy népszerűsítsék a sportágat, valamint a balatoni vízitúrázás örömét minden korosztály számára.

Az Origo Sport a Kékszalagot élőben közvetíti.

„A Kékszalag PORT kikötőben is a Kékszalagra hangolunk, éppen ezért fontosnak tartottuk, hogy olyan többnapos rendezvénnyel készüljünk a balatonfüredieknek, valamint a térségben látogatóknak, ahol minél szélesebb körben megismerhetik a sportágat, valamint a balatoni vitorlástúrázás örömét. A Kékszalag minden évben egy komoly megmérettetés, ahol számos olyan család, baráti társaság indul, akik nem kifejezetten a versenyzés, sokkal inkább a vitorlázás és azon belül is a túra öröméért állnak rajthoz. Szeretnénk őket is vendégül látni ezeken a napokon” – mondta az Origónak Holczhauser András, a Kékszalag PORT Kikötő vezetője, a Balatonfüredi Vízisport és Szabadidő Központ ügyvezetője.

Eddig a távolból, a partról nehezen lehetett megállapítani, ki hol tart, 

ezen segít most ez egyik telekommunikációs cég 5G-s, drónos, streamingelős megoldása. A sikeres helymeghatározás és a streamingközvetítés többéves munka és együttműködés eredménye. A másik meghatározó elem a Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja által kifejlesztett nyomkövető rendszer, amely új korszakot nyit a Kékszalag történetében. Az idei versenyen minden hajó GNSS technológiával és a Magyar Telekom mobilhálózatával lesz felszerelve, hogy valós időben követhető legyen a pozíciójuk.

Ez a megoldás új élményeket kínál nemcsak a versenyzőknek, hanem a szurkolóknak is a parton, hiszen online követhetik a versenyt. A rendszer a Fehér Szalag GeneralCom nagydíjon debütált, és remekül vizsgázott, 297 hajó kapott a nevezéskor GPS jeladót, és vitte magával a futamon. A vitorlázás jövőjének egyik legfontosabb záloga, hogy a sportkedvelők értsék, követni tudják, kedveljék és izgalmasnak tartsák ezt a sportágat.

Az 56. Kékszalagot itt tudják követni élőben az érdeklődők: 

 

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Osztap_Bender
2024. július 19. 06:43
Az "online" közvetítés abból állt, hogy 3 faszi hablatyolt a képernyőn órákon keresztül. Egyébként hol van a többi 24 komment?
Spiritmonger
2024. július 17. 13:02
Hol vannak a kommentek? 21-et jelez a cikk alatti sáv, de csak egyet látok.
ZombikaFoskoma
2024. július 17. 11:41
A világ legnagyobb balatoni vitorlásversenye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!