Beindult a nagytakarítás Újpesten: újabb három játékos távozását jelentette be a klub, örülnek a szurkolók

2024. május 21. 21:21

És a sor még folytatódhat.

2024. május 21. 21:21

Nyitókép: Újpest FC Facebook

Beindult a nagytakarítás Újpesten, kedden hivatalos honlapján jelentette be az egyesület, hogy folytatja a keret átalakítását, így távozik Franklin Sasere, Heinz Mörschel és Kiss Tamás is.

„Az Újpest FC vezetősége folytatja az NB I-es csapat keretének átalakítását. Az Újpest FC vezetősége a mai napon döntést hozott több, a keretet érintő kérdésben, így távozik a klubtól Franklin Sasere, Heinz Mörschel és Kiss Tamás is” – olvasható a tömör, de lényegre törő közleményben.

A közösségi oldalakon a kommentekből kiderül, hogy nagyon örülnek a drukkerek a hírnek, és sokan hosszan sorolják azt is, hogy kiket kellene még elküldeni.

Persze nem ok nélkül. A múlt héten zárult NB I-es bajnokságban a lilák kiábrándítóan szerepeltek, sokáig az sem volt biztos, hogy sikerül az első osztályban maradniuk. És nemcsak az eredményeik voltak siralmasak, hanem a csapat mutatott játéka is. A klub új tulajdonosa, a Mol Vagyonkezelő Zrt. már korábban bejelentette, lesznek változások a keretben. Egy hete közölték, hogy az idény végén távozik Luca Mack, Stefan Jevtoski, Dzenan Burekovic, Georgios Antzoulas és Albi Doka is. A keddi bejelentéssel együtt tehát már nyolcra nőtt azoknak a száma, akik nem kellenek a Megyeri úton. És információnk szerint lesznek még mások is a jelenlegi keretből, akik nem az Újpesttel kezdik el a felkészülést a következő szezonra. Állítólag 10-12 játékost is elküldhetnek a keretből.

„Rengeteg munka vár ránk, amit el kell végeznünk. Az, hogy lezárult az adásvétel, még csak a kezdet”

 – nyilatkozta még márciusban az Újpest FC honlapján a klub új ügyvezetője, Benczédi Balázs, aki azért akkor hozzátette, nem szeretne ígérgetésekbe bocsátkozni, de minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy az Újpest újra sikeres, nagy csapat legyen. Egyelőre csak a mezőkövesdi kapus, Riccardo Piscitelli érkezését jelentették be, de persze jönnek még mások is, hiszen a távozók helyét be kell tölteni.

Még az sem biztos, hogy Mészöly Géza marad a vezetőedző, sőt. 

Ahogy azt a Mandiner is megírta, a szakember szerződése lejár a hónap végén, és a hírek szerint nincs benne hosszabbítási opció. A Bayern München másodedzője, Lőw Zsolt biztosan nem jön haza Újpestre, ő nemet mondott a liláknak. Az új tulajdonos egyelőre nem foglalt állást. Lapunk információja szerint Tímár Krisztián a legesélyesebb edzőjelölt a liláknál, s akár már napokon belül be is jelenhetik az érkezését. A fiatal szakember az idén bajnokságot nyert a Nyíregyházával az NB II-ben.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lefty67
2024. május 24. 23:06
Mörschel és Antzoulas maradhatott volna! Bőven megütik a szintet! Nem értem miért kell ennyi játékost ész nélkül kirúgni? Nem a képességekkel volt gond, hanem október óta megszüntünk mint csapat!
anegy_
2024. május 21. 23:26
Milyen bordélyház műkdött itt, ha az egész "berendezést" kipucolják? A gyökér szurkolók meg a Fradi gyűlölettel éltették magukat.
survivor
2024. május 21. 21:54
Bene Feri zokog. Törő nem táncol soha már..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!