Kitálalt a vezetőedző: komoly kritikával illette Szoboszlai Dominik játékát
„Egy Liverpoolban játszó támadó középpályás esetében ennek a számnak emelkednie kell” – mondta Arne Slot.
Úgy néz ki, immár ebben a mutatóban is egyre jobban teljesít Szoboszlai.
Nyitókép: PIERO CRUCIATTI / AFP
A Mandiner is beszámolt róla, hogy a Milan ellen lépett pályára kedd este a Liverpool a Bl-ben, és a mérkőzés 67. percében 2-1-es Liverpool-vezetésnél egy gyönyörű támadásból Szoboszlai Dominik is gólt szerzett. A magyar labdarúgó gyönyörűen indította a szélen üresen álló Gakpót, aki elfutott egészen a tizenhatosig, majd beadta és a középen második vonalban érkező magyar klasszis bepasszolta a labdát bal kapufa mellé.
A támadó középpályás később az Instagram-oldalán röviden megszólalt a gólja kapcsán. Szoboszlai csak annyit írt a Bl kapcsán, hogy „jó újra itt lenni”.
Kedden arról is beszámoltunk, hogy mit gondol Arne Slot Szoboszlai teljesítményéről. „Azt hiszem, amin még dolgoznom kell vele, az az, hogy még jobban részt vegyen a gólszerzésben és a gólhelyzetek teremtésében, ha jól emlékszem, az előző idényben három gólt szerzett a bajnokságban.
Egy Liverpoolban játszó támadó középpályás esetében ennek a számnak emelkednie kell, de összességében nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy eddig teljesített”
–árulta el a Liverpool vezetőedzője.
Úgy néz ki, immár ebben a mutatóban is egyre jobban teljesít Szoboszlai.
Ezt is ajánljuk a témában
„Egy Liverpoolban játszó támadó középpályás esetében ennek a számnak emelkednie kell” – mondta Arne Slot.
***
Ezt is ajánljuk a témában
A magyar labdarúgó utoljára 2023 tavaszán szerepelt a legrangosabb európai kupasorozatban, most góllal tért vissza a Bl-be.