Lecserélték Szoboszlait – döntetlent játszott a Fulham a Liverpool ellen
A magyar klasszis lecserélésekor 2–1-re még a Fulham vezetett.
Száguld a Chelsea: Cole Palmerék már bajnokesélyesek a Premier League-ben?
Ahogy arról beszámoltunk, a Liverpool ismét döntetlent játszott az angol labdarúgó-bajnokságban, a Newcastle után a Fulham ellen sem tudták begyűjteni a három pontot Szoboszlai Dominikék, eközben viszont csúcsformában száguld az első számú kihívóvá előlépő Chelsea! A Pool ugyan továbbra is a Premier League élén áll, de már csak két pont az előnye az egy mérkőzéssel többet játszó londoniak előtt. Mint ismert, december elején a címvédő City legyőzése után egyes vélemények szerint már-már eldőlni látszott a bajnoki cím, Arne Slot együttese 11 pontos előnyben volt Haalandék előtt, az elmúlt hetekben azonban a Cole Palmer vezetésével bombaformában lévő Chelsea is bejelentkezett a trófeára.
Ezt is ajánljuk a témában
A magyar klasszis lecserélésekor 2–1-re még a Fulham vezetett.
Enzo Maresca együttese vasárnap este a Brentfordot győzte le a Stamford Bridge-en 2–1-re, és egészen félelmetes sorozatot produkál. Az októberi, liverpooli vereség óta mindössze két döntetlen (Manchester United és Arsenal) került a győzelmek mellé a bajnokságban, ez a széria, a legtöbb rúgott gól, illetve a Manchester City történelmi mélyrepülése pedig bajnokaspiránssá, a Liverpool közvetlen riválisává tette a Chelsea-t – amely nem mellesleg a Konferencia-ligában is a tabella élén áll.
A Kékeket az elmúlt években rengeteg kritika érte a transzferpolitikájuk miatt, brutális létszámú kerettel dolgoznak és kifejezetten hosszú távra terveznek, 6-7 éves szerződéseket kötnek, hogy a Pénzügyi Fair Play-nek (FFP) megfelelően csökkentsék az egy könyvelési időszakra vonatkozó költségeiket. A nyáron érkezett Maresca munkája azonban beérni látszik, a csapat látványos támadójátéka egyelőre eredményes, a fiatal átlagéletkor sem akadály a gárda előtt:
egészen döbbenetes: a keret legidősebb tagja is még csak 27 éves!
Érdekes, amikor 2022-ben Todd Boehly és a Clearlake Capital által vezetett konzorcium megszerezte a Chelsea-t Roman Abramovicstól, a 2,5 milliárd angol fontos eladási árból mintegy 100 millió fontot visszatartottak, az átvilágítás során ugyanis olyan szabálytalanságokat találtak, amely alapján joggal gyanították, hogy pénzbírsággal kell majd szembenézniük.
Az elmúlt néhány évben a Premier League szigorúbban ellenőrzi a klubok pénzügyi ügyleteit, a cél az, hogy a bajnokságot nullszaldós szinten, vagy annak közelében tartsák.
A liga vezetői nem akarják, hogy az egyesületek veszteségeket halmozzanak, mert azzal növekednének a kiadásaik, a láncreakció által más klubokat is tönkretehetnének, illetve megrendítenék a Premier League stabil és befektetőket vonzó brandjét.
Egyelőre tehát úgy tűnik, a Chelsea jó úton jár, de a szenzációs szezont futó Liverpoolt sem kell félteni, Szoboszlaiék egyelőre minden sorozatban villognak, veretlenségüket szeptember közepe óta őrzik!
Fotó: MTI/AP/Jon Super
Ezt is ajánljuk a témában
A magyar labdarúgó volt csapatától érkezhet a Liverpool új játékosa, akivel szemben az Anfield Watch szerint meg kellene küzdenie a kezdő pozícióért.