„Ha Dzsudzsáknak nem megy, akkor gáz van!” – Dombi Tibor a Mandinernek

Nyitókép: Dombi Tibor nem csak az imában, a motivációban is hisz Fotó: dvsc.hu

***

A Debreceni VSC legendája ebben a bajnokságban már másodszor segítette ki szeretett klubját: Szrdjan Blagojevics távozása után a ZTE ellen vezette győzelemre (3-1), a csapatot, majd Máté Csaba kirúgását követően megállította a lejtőn a DVSC-t, a Ferencváros és a Győri ETO elleni 2-2-vel. A Loki-legenda végérvényesen tisztázza: miért nem akar vezetőedző lenni, mennyire karakteres egyéniség Dzsudzsák Balázs és hogy miért is hasznos neki a napi 15 kilométeres futás, no meg a Wyrfarkas nevű rockegyüttesben való dobolás.

Milyen gondolatok futottak át a fejében amikor a Győri ETO elleni mérkőzésen a vendégek légiósa, Eneo Bitri a 90. percben kiegyenlített?

Gondolhatja, nagyon rossz érzés volt, úgy éreztem magam, mintha egy gyomrost kaptam volna. Nem játszottunk jól, de játékoskoromban is volt olyan mérkőzés, amelyet gyenge játékkal megnyertünk vagy éppen jó teljesítménnyel elvesztettünk. Azért is fájt a két pont elvesztése, mert a második félidei játékunk alapján megérdemeltük volna a sikert.

Ezzel együtt idén veretlen maradt a csapattal: Szrdjan Blagojevics távozása után a 6. fordulóban a ZTE-t verték meg 3-1-re, majd Máté Csaba sikertelen korszaka után előbb 2-2-t játszottak a bajnok Ferencváros otthonában, majd jött a Győr elleni döntetlen. Mi az, amit legutóbb a leggyorsabban helyre kellett tenni a debreceni öltözőben?

A hat vereség után (a hullámvölgybe természetesen beleszámokom a mezőkövesdi kupakudarcunkat is, amelyen már én irányítottam a Lokit) teljesen elvesztette a hitét a csapat. Nem egy-két játékos – mindenki... Amikor Máté Csaba távozása után beléptem az öltözőbe, a kétségbeesést láttam az arcokon. A legfontosabb dolognak azt tartottam, hogy a játékosok hitét adjam vissza. Szinte a keret összes tagjával leültem egy négyszemközti beszélgetésre, és próbáltam nem sablonos dolgokat mondani nekik. Elsősorban a saját életemből és pályafutásomból hoztam fel példákat, és hogy miként sikerült talpra állni. Hiszen mi is átéltünk nem csak a bajnokságban, hanem a nemzetközi porondon is hosszabb, rövidebb sikertelen korszakokat, de 

S persze, abban is próbáltam segíteni nekik, hogy miként lehet ebből kijönni. Talán azért is voltam hiteles, mert nem olvastam erről, hanem kőkeményen benne voltam! Ezért is lett volna annyira fontos az ETO elleni siker, mert meggyőződésem, hogy egy győzelem kirángatta volna a játékosokat a letargiából. Így viszont csak elindultunk felfelé, de még nem teljesen jöttünk ki a hullámvölgyből.

Azt is nyilatkozta, hogy nincs igazán karakteres játékos, egy igazi vezéregyéniség az öltözőben. Sokan ezt úgy fordították le: Dzsudzsák Balázsnak is üzent...

Egészen pontosan azt mondtam: kevés az olyan karakteres játékos, aki után a többiek tudnak menni. Ha Dzsudzsinak nem megy, nehéz helyzetbe kerülünk, mert nincs mellette olyan egyéniség, aki magával tudná rántani a többieket. A mi időnkben ez nem így volt, hiszen a védelemben Pető Zoli és Szatmári Csabi, a középpályán Sándor Tomi, elöl pedig Kerekes Zsombi és Igor Bogdanovics is egyformán egyéniségek voltak.  

Ne hagyjuk ki Dombi Tibort sem...

Én is ott voltam... A lényeg: a mai DVSC-ben Balázs mellett nem alakult ki egy olyan mag az öltözőben, akikre hallgatnának a fiatalok vagy a nemrégen érkezett játékosok.  

Dzsudzsák mennyire hangadó az öltözőben, mennyire tudja motiválni a többieket?

Abszolút segítség volt nem csak nekem, hanem például Szrdjan Blagojevicsnek is. A szerb mester nem volt híve a személyes beszélgetéseknek, abszolút Dzsudzsi tartotta kézben az öltözőt, mármint abban az értelemben, hogy rendszeresen ő mondta a motivációs beszédet a többieknek.  Mint már említettem, amikor megy neki a játék, akkor nincs gond, akkor van gáz, ha ő néha gyengébben teljesít. Elvárják, hogy ő minden helyzetben vezéregyéniség legyen, de tőle még soha, senki nem kérdezte meg: „miben segíthetek?” Én megkérdeztem tőle.

S mit válaszolt?

Saját magamról tudom, hogy hosszú pályafutásom alatt, még 41 évesen is szükségem volt a kedves szóra, éppen ezért Balázzsal háromszor többet beszélgettem, mint a többiekkel. Abszolút igényelte ezeket a négyszemközti diskurzusokat, és elsősorban a múltamból, a pályafutásomból hoztam fel neki példákat, és persze a személyére szabva is lelkesítettem őt. Dzsudzsi már korábban, akár a válogatottban is igazolta, hogy mennyire szentimentális ember, és hogy mennyire megviseli őt a kudarc. 

Arra talán senki nem számított, hogy Máté Csabával mind az öt bajnokiját elveszti a csapat, ezzel együtt sejteni lehetett, hogy kudarcra lesz ítélve. Ön szerint mi a magyarázata (egy-két külföldi szakvezetőt, például a cseh Mirosláv Beráneket, aki bajnoki címet nyert a csapattal), hogy az elmúlt három-négy évtizedben tényleg csak olyan szakemberek tudtak eredményesek lenni a Lokival, akiknek van valamilyen kötődésük a klubhoz? 

Tényleg nem tudom rá a választ! 

 Hozzáteszem: Szrdjan Blagojevics eredményességére sem lehet panasz, hiszen többek között egy bronzérmet is nyert velünk. 

Többször említette, azért sem akar vezetőedző lenni, mert jól érzi magát Debrecenben, és nem szeretné, hogy két, három év múlva kirúgják. De van ön előtt követendő példa: Herczeg András is többször dolgozott a Loki vezetőedzőjeként (övé a legnagyobb siker is, a Bajnokok Ligája-főtáblára jutás), többször leváltották, mégsem hagyta el soha a várost, manapság a DVSC Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatójaként dolgozik... Nem akarja legalább egyszer mégis kipróbálni magát, hogy később ne legyen hiányérzete?

Harmincöt éves korom körül kezdtem el először azon gondolkodni, hogy mit csinálok majd a visszavonulásom után, de abban biztos voltam, hogy nem akarok edző lenni. Aztán amikor 41 évesen kiöregedtem, csak azt tudtam, szívesen maradnék a klub alkalmazásában, de irodában semmiképpen nem dolgoznék. Aztán az évek alatt azt is beláttam, lehet, hogy beugróként néha sikeres vagyok, de hiányzik belőlem az a karakter, ami szerintem szükséges ahhoz, hogy hosszú távon is sikeres edző váljon belőlem. 

Közben az is kiderült: a jövőben a szerb-angol Nesztor El Maestro lesz az új vezetőedző. Túl van a csapat már az első közös edzéseken is – milyenek az első benyomások? 

Már korábban is találkoztam vele, hiszen itt volt a Győr elleni találkozónkon is. Az első benyomás mindenképpen jó, látszik, hogy egy karakteres, szenvedélyes edző, akinek megvan a kellő magabiztossága és az elképzelése is. Remélem, sikerül megvalósítani őket, hiszen nyilván minden a meccseken derül majd ki. Egy a lényeg: most már jöjjenek a győzelmek is!

Ön évek óta a DVSC szakmai stábjában dolgozik, valóban sok mindent átélt, nagy sikereket és kudarcokat is. A jelenlegi mélyrepülést miként viseli?

A legképletesebben talán úgy tudnám kifejezni magam, ha azt mondom: bármit csinálok, akár NFL-mérkőzést nézek a haverokkal, akár családi programon veszek részt, bármilyen vidám vagyok egy adott pillanatban, nem tudok igazán felszabadult lenni, mert a gyomromban állandóan ott van a görcs, amelyet a csapat eredménytelensége okoz. Még a futással és a zenével tudom a legjobban oldani a feszültséget: minden reggel fél ötkor kelek, egy héten négyszer futok 15 kilométert és hajnalban a szabad levegőn abszolút ki tudom kapcsolni magam. Ilyenkor mindig rájövök arra: a futás mindenre jó! A Wyrfarkas együttes tagjaként is könnyű dolgom van: ami „gennyet” napközben beszívok, azt a dobok mögött ülve adom ki magamból.