Roberto Mancini 2021-ben még Olaszországot vezette Európa-bajnoki címig, majd miután a vb-szereplés nem jött össze (elbukták a pótselejtezőt Észak-Macedónia ellen, és így története során először fordult elő, hogy két egymást követő világbajnokságon nem vehet részt), még elvezette a gárdát a Nemzetek Ligája döntőjéig – ehhez a magyar válogatottat is oda-vissza verték – majd önként távozott a Squadra Azzurra kispadjáról.
A neves szakembernek (aki játékoskorában a Sampdoriában együtt játszott a magyar válogatott jelenlegi kapitányával, Marco Rossival), nem sok ideje maradt a bánkódásra, hiszen alig két hétre rá, tavaly augusztusban négyéves megállapodást kötött a Szaúd-Arábiai Labdarúgó Szövetséggel, így újra kapitányként dolgozhatott egy nemzeti csapat élén. Azt sem titkolták felek:
Mancini anyagilag sem jár rosszul, sőt a világ legjobban fizetett labdarúgó-szakembere lett, hiszen négy évre mintegy 37 milliárd forintnak megfelelő jövedelmet biztosítottak neki a szaúdiak.
A tündérmesének aztán ideje korán vége lett, ugyanis az elmúlt időszakban a szaúdi válogatott nem hozta a kívánt eredményeket: 18 mérkőzésen 7 győzelem, 6 döntetlen és 5 vereség volt a mérlegben (tizennégy hónap alatt), ráadásul úgy, hogy Szalem Al-Dawszariék már a legjobb 16 között kiestek az Ázsia Kupában, no és a 2026-os világbajnoki szereplés is veszélybe került: az ázsiai selejtezők C-csoportjában csupán a harmadik helyen állnak Japán és Ausztrália mögött, és csupán az első két helyezett kvalifikálja magát a vb-re.
A legesélyesebb utód: Zinedine Zidane? Fotó: Getty Images/Mateusz Slodkowski
A szaúdi szövetség mindenható urainak a Bahrein elleni hazai döntetlen (0-0) volt az utolsó csepp a pohárban, ráadásul
nem elég, hogy Mancini csak a játékosait okolta a vártnál jóval gyengébb teljesítményért, de még a szurkolókkal is összetűzésbe került.
Rendkívül sikeres szakvezetői pályafutása során Roberto Mancini 61 mérkőzésen irányíthatta az olasz válogatottat (39 győzelem, 13 döntetlen, 9 vereség a mérleg), emellett az Internazionaléval három, az angol Manchester Cityvel egy bajnoki címet nyert, valamint dolgozott a Fiorentina, a Lazio, a török Galatasaray és az orosz Zenit szakmai főnökeként is.
A hírek szerint a szaúdiak egy újabb nemzetközi szaktekintélyt szemeltek ki a válogatott élére, a legesélyesebbek között a francia labdarúgás ikonját, Zinedine Zidane-t emlegetik.
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
Női nézőpontból a közélet ott válik valósággá, ahol a szavak példává lesznek, a döntéseink tétje pedig a gyermekeink jövője – és ahol a felelősség nem hangos jelszó, hanem csendes, következetes helytállás.