Hajszál híján: öngóllal került hátrányba a Paks, de aztán jött a csereként beállt Böde Dániel!

2024. augusztus 22. 20:02

A rutinos csatár néhány perc alatt góllal és gólpasszal jelentkezett.

2024. augusztus 22. 20:02

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Álmosan indult a Mlada Boleslav–Paks találkozó, sokáig egyik csapat sem akart kockázatot vállalni az Európai Konferencia-liga playoffkörének első fordulójában. Idegenben a biztonságot tartotta szem előtt a Tolna vármegyei együttes, a hazaiak pedig nem tudtak felpörögni. Az első félidőben egyetlen ziccer adódott a két csapat előtt, de azt elhibázta a hazai gárda.

A szünet után sem nyüstölték egymást feleslegesen a felek, a 65. percben aztán egy jobb oldali akció végén Kinyik Ákos lábáról perdült a hálóba a labda, magyar öngóllal szereztek vezetést a csehek.

Bognár György vezetőedző a hajrára pályára vezényelte a rutinos csodafegyverét, Böde Dánielt, aki remek napot fogott ki: a 80. percben egy pimasz csel után lőtt a hazai kapuba,

majd öt percre rá végignyargalt az oldalvonal mellett, beadását pedig Papp Kristóf pofozta a kapuba, közelről nem hibázott. Lenzsér Bencét a 96. percben kiállította a játékvezető, de a paksiak idegenben ezzel együtt is fordítani tudtak, így sokáig úgy tűnt, előnyből várhatják a jövő heti visszavágót! A hazaiak viszont a 97. percben egy jól eltalált szabadrúgásgóllal egyenlítettek, de a 2–2-es végeredménnyel a magyar csapat továbbra is egyetlen meccsre van attól, hogy története során először főtáblára jusson a nemzetközi kupában.

Konferencia-liga, playoff
Mlada Boleslav–Paks 2–2 (0–0)

 

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Levinya
2024. augusztus 23. 11:12
Böde Dani, ahogy lefutotta a védőt, a gólja katarzis.
vip era
2024. augusztus 23. 05:19
Lehet hogy csak magyar játékosokkal is főtáblára lehet kerülni? Jövő héten megtudjuk.
röviden
2024. augusztus 22. 23:12
Már hőbörögtem, hogy miért nem küldi be már Bödét. Beküldte. :)
zakar zoltán béla
2024. augusztus 22. 20:58
A bíró segített a döntetlen elérésében!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!