Michael Phelpshez hasonlította tanítványát az új magyar csodaúszó edzője

2024. május 15. 14:48

Kocsis Márta szerint százévente születik ilyen tehetség! Már Párizsban érmes lehet a 15 éves tatabányai úszó?

2024. május 15. 14:48
null

Nyitókép: Facebook/MÚSZ/Derencsényi István

***

Jackl Vivien valósággal berobbant a felnőtt úszósport világába. Az áprilisi országos bajnokságon fantasztikus egyéni csúcsot repesztett 400 méter vegyesen, s ezzel egy csapásra kijutott az olimpiára, eredménye alapján pedig merészebb terveket is szövögethet Párizsra. Edzője, Kocsis Márta több ezer gyereket tanított már úszni Tatabányán, de azt mondja, ilyen képességű talentummal még nem találkozott. 

Ezt is ajánljuk a témában

Kár jósolgatni. Azt is botorság említeni, hogy az ob-n úszott 4:34,96 januárban felnőtt világbajnoki aranyat ért volna Dohában. Persze, számszakilag igaz, csakhogy januárban még nem tudott ennyit. Ehhez kellett a három hét Tenerife, majd az egy hét Zalaegerszeg. 

Az is felelőtlen kijelentés, hogy tuti döntős lesz Párizsban. Aki ezt állítja, csak azt felejti el, hogy először is délelőtt kell olyan időt produkálni, amit még soha nem produkált délelőtt. 

Szerintem legalább 4:35 körüli idő kell az előfutamban a döntőbe jutáshoz” – tekintett előre a tréner a 24.hu-nak adott hosszabb interjújában.

Egy boldog edző a Duna Arénában: Kocsis Márta így ünnepelte Jackl Vivien egyéni rekordját, amellyel országos bajnok lett és teljesítette az olimpiai szintet
Fotó: Facebook/MÚSZ/Derencsényi István

Kocsis Márta 4,5 éves kora óta foglalkozik Jackl Viviennel, aki korábban megdöntötte az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina korosztályos csúcsát. A szakember szerint ideális az alkata, hogy nagy úszó váljon belőle.

Inkább olyan típus, mint Egerszegi Kriszti. Tudom, mert nemrég jártunk orvosi vizsgálaton, azt meg nap mint nap látom, hogy a fajsúlya sem változott, ugyanúgy lebeg a vízen. Ha egymás mellé tennéd Vivi és Michael Phelps fotóját, ott is látnál hasonlóságot, hosszú a felsőtestük, és arányaiban rövidebbek a lábaik. Úszáshoz előnyös ez az alkat, mert a víz felszínére a tüdődben lévő oxigén emel fel, míg a legnagyobb izomtömeget hordozó csípőcsont alatti testrészeink, a far és a lábizmok a „nehezékek”. Vivinek ennek köszönhetően is remek a vízfekvése, ennél fogva tanulta meg rendkívül hamar, és szabályosan mind a négy úszásnemet. Még a pillangó sem okozott neki túl nagy problémát. 

Viviben tényleg minden megvan. Sokszor lenyilatkoztam már, hogy százévente születik olyan lány, mint ő.

 Aki ennyire tehetséges, hovatovább biológiailag, testileg, szellemileg, fizikailag, tényleg minden összeáll nála.”

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Novicsok-5
2024. május 15. 19:30
Elhamarkodott kijelentés.
karakter-2
2024. május 15. 17:55
Michael Phelps doppingfenomén volt.
letsgobrandon-2
2024. május 15. 15:03
má megint óbáán stadion.. vagy mi amúgy meg hajrá!
johannluipigus
2024. május 15. 15:02
Na jó, legyen inkább 50 évenként, hiszen Egér 14 évesen olimpiai bajnok lett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!