A Barcelona megérdemelt győzelemmel tartotta életben Xavi mester BL-álmait

2024. március 12. 23:15

A Barcelona szezon végén távozó vezetőedzője akár a Bajnokok Ligája-győzelemig is vezetheti a katalánokat!

2024. március 12. 23:15
null
Vámos Tamás

Nyitókép: Fermín gólja adta meg az alaphangot a Barcelona továbbjutásához Fotó: MTI/EPA/EFE Alberto Estevez 

***

Ismert: a két csapat a nyolcaddöntő első mérkőzésén 1-1-re végzett egymással.

A szezon kulcsmeccsén természetesen telt ház, közel 60 ezer néző várta a csapatokat a felújítás alatt lévő Nou Camp helyett az Olimpiai Stadionban. A két csapat (a holland Danny Makkelie sípszavára), a következő összeállításban lépett pályára:

Barcelona: Ter Stegen – Joao Cancelo, Pau Cubarsi, Araujo, Koundé – Gündogan, Christensen, Fermín – Raphina, Lewandowski, Yamal

Napoli: Meret – Di Lorenzo, Rrahmani, Juan Jesus, Mário Rui – Anguissa, Lobotka, Traoré – Politano, Osimhen, Kvarachelia

A meccs előtt egy sokat mondó statisztika: a Napoli tétmérkőzésen még sosem győzte le a Barcát, ugyanakkor az olasz élcsapat közelmúltban kinevezett vezetőedzője, Francesco Calzona a kinevezése óta (két győzelem, három döntetlen a mérleg), nem vesztett még mérkőzést...

A Barcelona már az első percektől nyomás alá helyezte a Napoli kapuját, feltűnő volt a katalánok tinisztárja, Lamine Yamal aktivitása, akit rendesen fargtak is az olasz csapat védői. A 9. percben azonban a másik tini, a 20 éves Fermín került helyzetbe, de a lövése elkerülte Meret kapuját, majd a 12. percben Cubarsi tökéletes előre ívelése után alig emelt ugyanő a kapu fölé.

A 15. percben kiderült: mindez csak amolyan bemelegítés volt a De Jong helyére a kezdőcsapatba került Fermín Lopez részéről, hiszen a leshatárról kiugró Raphinha beadását remekül rúgta az ellentétes irányba mozduló Meret mellett a kapu jobb oldalába. Barcelona – Napoli 1-0!

És ezzel a hazai eredményes rohamoknak nem volt vége, ugyanis egy percen belül tovább növelte előnyét a Barcelona: Yamal labdaszerzése után Raphinha lövése még kijött a kapufáról, ám a támadást ezúttal is hatékonyan kísérő Joao Cancelo könnyedén gurított a hálóba. Barcelona – Napoli 2-0!

A hazaiak számára hidegzuhany, a Napoli-szurkolók számára felért egy boldogságcunamival, hogy némileg váratlanul szépítettek az olaszok: Politano remek begurítását az előre húzódó Amir Rrahmani csatárokat megszégyenítő higgadtsággal gurította a jobb sarokba. Barcelona – Napoli 2-1! 

A közelgő válogatott mérkőzés miatt számunkra is figyelmeztető: a belső védő lett a Bajnokok Ligája történelmének első koszovói gólszerzője! Megjött a vendégek önbizalma: a 34. percben az előre húzódó csapatkapitány, Di Lorenzo fejesét hatalmas bravúrral ütötte kapu fölé Ter Stegen.

Egy érdekesség: a Napoli nigériai gólzsákja, a párharc első mérkőzésen is eredményes Victor Osimhen a 43. percben már negyedszer futott lesre...

Lamine YAMAL
Lamine Yamal ugyan nem szerzett gólt, de a teljesítményéért neki is jár a taps! Fotó: AFP/José Breton

SZÜNET UTÁN

A mérkőzés Napoli-helyzettel kezdődött: a Kvaracheliát nem vették túlságosan komolyan a hazai védők, a grúz csillag bombája éppen hogy elkerülte a kaput.

Nem sokkal ezután Osimhen kivételesen nem lesről ugrott ki, Cubarsi belépett elé, a nigériai lenn maradt a tizenhatoson belül, a visszajátszás szerint is eltalálta a védő a bokáját, maradjunk annyiban: láttunk már hasonló szituációért büntetőt ítélni – a holland játékvezető sípja azonban néma maradt, a VAR pedig nem avatkozott közbe...

Az 55. percben a Cancelo – Raphinha kettős ismét szépen megbűvölte a Napoli jobb oldalát, végül a brazil támadó lövését lábbal hárította Alex Meret.

A 63. percben óriási egyenlítési lehetőséget szalasztott el a Napoli: Anguissa visszagurítását Osimhen vágta a védőkbe.   

Úgy tűnt, a 68. percben eldőlt a mérkőzés, de nem. Ugyanis Lamine Yamal lábáról hiába került a Napoli kapujába a labda, a marokkói-egyenlitő-guineai származású, de már Spanyolországban született csodagyerek egyértelműen lesen állt. 

A második játékrész második felét egyértelműen megnyomta a Barca: a 76. percben egy Lewandowski – Raphinha összjáték után a brazil lövését csak másodszorra kaparintotta meg a Napoli kapusa, majd egy letámadás után, egy végletekig kijátszott támadás végén Yamal tekert alig mellé.

XAVI
A Napoli mestere, Francesco Calzona nem tehetett mást: gratulált Xavinak a továbbjutáshoz Fotó: MTI/EPA/EFE/Alberto Estevez

A 80. percben aztán majdnem jött a nápolyi hidegzuhany: egy beívelés után a csereként beálló Lindström tiszta helyzetből alig fejelt kapu mellé – a kővé meredt Ter Stegen csupán szemmel hárított...

A 83. percben azonban eldőlt a továbbjutás: egy látványos Sergi Roberto – Gündogan – Sergi Roberto háromszögelés után a cserejátékos bepasszát a karrierje egyik leggyengébb mérkőzését játszó Robert Lewandowski gurított a hálóba – a lengyel klasszis karrierje 94. Bajnokok Ligája-találatát szerezte. Barcelona – Napoli 3-1! 

Ezzel a sikerrel a Barcelona négy év után jutott a BL legjobb nyolc csapata közé. 

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-84
2024. május 26. 18:38
🍓 ️ ­É­­­r­t­­­é­k­e­l­d­­­ ­a­ ­s­­­z­­­e­­x­­­i­­­ ­p­­­u­n­­­c­­­i­m­a­­­t­ 👉 𝐖­­­𝐖­­𝐖­­.­­𝐗­­­𝟏­­­𝟖­­.­𝐅­­𝐔­𝐍
Roadkill
2024. március 13. 10:19
teljesen esélytelenek a bl megnyerésére, a legjobb amit idén elérhetnek a bajnoki ezüst, de az sem lesz könnyű
llnnhegyi
2024. március 13. 07:21
Yamal óriási fogás! Barcelonában ismét van szuperhős! Messi helyett. Van esély a BL kupa elnyerésére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!