A 63. percig bírta a nyomást a Kisvárda, ám az egészben az a bosszantó, hogy egy több szempontból is elkerülhető gólt kapott a rétközi együttes. A hazaiak alaposan körbeadogatták a védelmünket, több alkalommal is lett volna lehetőség a hárításra, végül a jobbhátvéd Martin Linnes által keresztbe lőtt labda az öt perccel azelőtt beálló Etzaz Hussain a kapufánál piszkált bele – erősen lesgyanús helyzetben. Ám mivel az Európa-konferencialiga ezen szakaszában még nem VAR-oznak, (a mérkőzést követő sajtótájékoztatón ezt kifogásolta Török László vezetőedző is...) keserű szájízzel ugyan, de tudomásul kell vegyük, hogy a macedón játékvezetők úgy látták, nem volt leshelyzet (...), és megadták a hazai találatot. Molde - Kisvárda 1-0!
Megjegyzendő: ez volt az első gól, amelyet a Kisvárda Master Good a nemzetközi kupaszereplése során kapott… Sokáig azt hittük, kihúzhatja a tavalyi bajnokság második helyezettje 0-1-gyel, ám a mérkőzés utolsó 10 percére összeroppantak a várdai vitézek.