Szabó Szebasztián harmadik Európa-bajnoki címét is megszerezte Kazanyban 50 pillangón világcsúccsal

2021. november 06. 21:33

A rövid pályás úszó Európa-bajnokság szombati versenynapján Szabó Szebasztián a 100 pillangón és 50 gyorson aratott diadala után 50 pillangón is aranyérmet nyert, méghozzá világcsúccsal. Ugrai Panna pedig a hatodik helyen végzett 200 vegyesen. És kiderült, melyik magyar úszónak lett pozitív a koronavírustesztje.

2021. november 06. 21:33
null
Bánfalvi Szabolcs

A rövid pályás úszó Európa-bajnokság szombati versenynapján a magyar úszók újabb szép eredményeket értek el az oroszországi Kazanyban.

Azonban a sikerek előtt a koronavírussal is foglalkozni kell. Mint arról pénteken beszámoltunk, a magyar csapat egyik úszója pozitív koronavírustesztet produkált. Akkor már sejteni lehetett, hogy ki lehet az illető, hiszen mint írtuk, Burián Katalin szerda óta nem érzi jól magát, ám csütörtökön a 200 hát döntőjét még becsületből leúszta, s hetedikként végzett, de a 100 hátat már nem tudta vállalni, s visszalépett attól a versenyszámtól. Nos, felesleges találgatásokba nem mentünk bele, viszont az ügy kapcsán a Magyar Úszószövetség újabb közleményt adott ki, amelyet változtatás nélkül idézünk.

Burián Katalin a női 200 méteres hátúszásban a tizedik helyen végzett a tokiói olimpián. A rövid pályás úszó Európa-bajnokságon pedig betegséggel küszködve lett hetedik Kazanyban. MTI/Kovács Tamás
Burián Katalin a női 200 méteres hátúszásban a tizedik helyen végzett a tokiói olimpián. A rövid pályás úszó Európa-bajnokságon pedig betegséggel küszködve lett hetedik Kazanyban. MTI/Kovács Tamás

„A pénteken elvégzett PCR-tesztek eredménye alapján a kazanyi rövid pályás úszó Eb szervező-bizottságának vezető orvosa arról tájékoztatta a magyar delegációt, hogy

Ezt az időt a csapat szálláshelyén, a Hotel Korsztonban kell eltöltenie, ahol háromnaponta tesztelik – amennyiben bérmelyik soron következő teszt negatív eredményt hoz, a következő nap hazatérhet.

A Magyar Úszó Szövetség természetesen fedezi a kinttartózkodás költségeit, valamint kapcsolatba lépett a Külügyminisztériummal, hogy a karantén ideje alatt az oroszországi diplomáciai képviselet munkatársai is tartsák a kapcsolatot Katával.

A válogatott többi tagjának, illetve a szakmai és egészségügyi stáb tagjainak tesztjei ugyanakkor egyformán negatív eredményt hoztak, így az utolsó két napon mindenki folytathatja a versenyzést. Ez alól egyedül Mihályvári-Farkas Viktória a kivétel, aki Kata szobatársaként az Eb egészségügyi protokollja szerint közeli kontaktnak minősül, így a továbbiakban nem léphet be az esemény helyszínére. Mivel valamennyi tesztje negatív eredményt hozott, ezért engedélyt kapott arra, hogy a mai nap hazatérjen, ezért ő a nap folyamán visszarepül Budapestre” – számol be az esetről a Magyar Úszószövetség a hivatalos honlapján.

Ezek után már a versenyzésé volt a főszerep szombaton.

Szabó Szebasztián ünnepel, miután világcsúccsal aranyérmet nyert a férfiak 50 méteres pillangóúszásának döntőjében a kazanyi rövid pályás úszó Európa-bajnokságon 2021. november 6-án. MTI/AP/Szergej Gric
Szabó Szebasztián ünnepel, miután világcsúccsal aranyérmet nyert a férfiak 50 méteres pillangóúszásának döntőjében a kazanyi rövid pályás úszó Európa-bajnokságon 2021. november 6-án. MTI/AP/Szergej Gric

Mint írtuk, 50 pillangón Szabó Szebasztián a legjobb idővel (22.00 másodperc), Európa-bajnoki csúccsal jutott a fináléba pénteken. Így a szombati döntőben a négyes pályát kapta, ahol szenzációsan rajtolt, és

Mint arról beszámoltunk, Jakabos Zsuzsanna visszalépett a női 200 vegyestől, mivel kisebb hátsérülés miatt hazautazott. Azonban a másik magyar versenyző, Ugrai Panna bejutott a szám szombati döntőjébe. A fináléban a 17 éves Ugrai remekül kezdett, végig magabiztosan úszott, végül új egyéni rekorrdal (2:09.31 perc) az előkelő hatodik helyen ért célba. Az izraeli Anasztaszja Gorbenko (2:05.17) nyerte meg az aranyérmet ebben a versenyszámban.

A férfi 100 gyors második középdöntőjében Milák Kristóf és Németh Nándor indult, előbbi az ötödik (47.08 másodperc), utóbbi a negyedik (46.64) helyen zárt. Ezzel kettejük közül mindössze Németh kvalifikálta magát a vasárnapi döntőbe.

A női 200 gyors középdöntőjében pedig Pádár Nikoletta állt rajtkőre, s a futamában a 15 éves szegedi versenyző a negyedikként csapott a célba 1:56.32 perces idővel, s ezzel a hetedik legjobb idővel jutott a vasárnapi fináléba, így élete első felnőtt Eb-döntőjére készül.

 

Nyitókép: Az aranyérmes Szabó Szebasztián a férfiak 50 méteres pillangóúszásának eredményhirdetésén a kazanyi rövid pályás úszó Európa-bajnokságon 2021. november 6-án. MTI/AP/Szergej Gric

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. november 09. 17:33
Milák az új edzővel pedig beégett.
Gintonic68
2021. november 07. 19:51
Gratulálunk! Szerencsére mindig jön az utánpótlás!!! :) :)
Orange79
2021. november 07. 19:51
Jo fizikumu, tehetseges srac, nagy jovo allhat elotte. Gratula!
kérdés
2021. november 07. 19:51
Gratulálunk! :-))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!