A rövid pályás úszó Európa-bajnokságról hazatért magyar küldöttség további három tagja lett koronavírusos

2021. november 09. 22:09

Mint írtuk, Burián Katalin 14 napra karanténba került Kazanyban, miután a rövid pályás úszó Európa-bajnokságon pénteken beigazolódott, hogy elkapta a koronavírust. A hétfőn hazatért magyar küldöttség három másik tagja pedig Budapesten produkált pozitív koronavírustesztet. Csütörtökön viszont kezdődik a rövid pályás úszó országos bajnokság Kaposváron.

2021. november 09. 22:09
null
Bánfalvi Szabolcs

Mint arról beszámoltunk, a kazanyi rövid pályás úszó Európa-bajnokságon Burián Katalin szerda óta nem érezte jól magát, ám csütörtökön a 200 hát döntőjét még becsületből leúszta, ahol bravúros teljesítménnyel betegséggel küszködve is hetedikként végzett, azonban a 100 hátat már nem tudta vállalni, s visszalépett attól a versenyszámtól. Pénteken pedig kiderült, hogy a magyar csapat egyik úszója pozitív koronavírustesztet produkált. Mint írtuk, szombaton közölte a Magyar Úszószövetség, hogy Burián lett koronavírusos, ezért ő 14 napra karanténba került. Ezt az időt a magyar küldöttség szálláshelyén, a Hotel Korsztonban kell eltöltenie, ahol háromnaponta tesztelik – ha bármelyik teszt eredménye negatív, akkor a következő nap hazatérhet. Burián továbbra is a kazanyi hotelben tartózkodik.

A magyar úszócsapat többi tagjának, valamint a szakmai és egészségügyi stáb tagjainak a koronavírustesztjei viszont negatív eredményt hoztak pénteken, így a kontinensviadal további napjain mindenki folytathatta a versenyzést, kivéve Mihályvári-Farkas Viktória. A 17 éves úszónő ugyanis Burián Katalin szobatársa volt, emiatt az Európa-bajnokság egészségügyi protokollja szerint közeli kontaktnak minősült, így a továbbiakban nem léphetett be az esemény helyszínére. Viszont az összes koronavírustesztje negatívnak bizonyult, ezért szombaton engedélyt kapott, hogy hazamehessen, így még aznap visszautazott Budapestre.

Burián Katalin koronavírus miatt karanténba került a rövid pályás úszó Európa-bajnokságon az oroszországi Kazanyban. MTI/Kovács Tamás Archív
Burián Katalin koronavírus miatt karanténba került a rövid pályás úszó Európa-bajnokságon az oroszországi Kazanyban. MTI/Kovács Tamás Archív

A kazanyi Eb-n háromszoros aranyérmes Szabó Szebasztián pedig vasárnap indult haza, míg az úszócsapat többi tagja, az edzők és a stábtagok hétfőn érkeztek meg Magyarországra.

A hazatérés után odahaza is koronavírusteszteket végeztek el a magyar küldöttség tagjain, s közülük hárman produkáltak pozitív eredményt, emiatt házi karanténba került a magyar delegáció.

Azonban a tervek szerint csütörtökön kezdődik és vasárnapig tart a rövid pályás úszó országos bajnokság Kaposváron. Az eset kapcsán pedig a Magyar Úszószövetség újabb közleményt adott ki kedden, amelyet tartalmi változtatás nélkül idézünk:

„A Magyar Úszószövetség elnöke, Dr. Wladár Sándor hétfőn este körlevélben értesítette a kazanyi rövid pályás Európa-bajnokságról hazatért delegáció valamennyi tagját – versenyzőket, edzőket, stábtagokat –, hogy előreláthatólag csütörtök estig házi karanténban kell tartózkodniuk. Mint ismert, az Eb helyszínén Burián Katalin tesztje pozitív eredményt hozott, amiért őt már kint elkülönítették, és nem is utazhatott haza a csapattal. Az ezután Kazanyban elvégzett tesztek mindenki másnál negatív eredménnyel zárultak, ugyanakkor a hétfői hazaérkezést követően többeknél is tünetek jelentkeztek, és a délután és este folyamán elvégzett gyorstesztek közül három is pozitív eredményt adott.

A MÚSZ vezetői az egészségügyi stábbal, így Prof. Dr. Merkely Bélával konzultálva azt a döntést hozták, hogy a kazanyi delegáció valamennyi tagjánál PCR-tesztet végeztetnek – a mintavétel mindenkinél a megadott tartózkodási helyen történik –, a hazatéréstől számított 72 órán belül kettőt, és csak a negatív eredmények birtokában oldható fel a házi karanténkötelezettség.

Mindez azt is jelenti, hogy

A MÚSZ ugyanakkor értesítette valamennyi résztvevő egyesületet, hogy az országos bajnokságon a korábbi eseményekhez hasonlóan ismét kötelező lesz a maszkhasználat és a távolságtartás valamennyi résztvevőnek” – írta a MÚSZ a kedden kiadott közleményében.

 

Nyitókép: Burián Katalin a női 200 méteres hátúszásban a tizedik helyen végzett a tokiói olimpián. A rövid pályás úszó Európa-bajnokságon pedig betegséggel küszködve lett hetedik Kazanyban. MTI/Kovács Tamás.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pragmatika
2021. november 11. 20:46
"Gondolom, minimum 2x beoltva.." Hát igen, valószínű. Aztán jön a mosakodás, hogy :"Igen, de ha nem lett volna beoltva, akkor nem a 7. helyen, hanem a 10. helyen végzett volna !"
ancilla
2021. november 10. 13:56
Gondolom, minimum 2x beoltva...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!