Nagyszerű! Élete minden pillanatában éreztette, hogy mi vagyunk a számára a legfontosabbak, de mindig a saját feje után ment, és az élet őt igazolta. 1947-ben ötéves voltam, és apám október 19-én, egy Újpest – Fradi derbi másnapján – a meccset egyébként 5-1-re nyerték meg – fogta magát, felült a repülőgépre és meg sem állt Rómáig, ahol a már a Farkasok magyar származású sportigazgatója, Senkey Imre várta. Anyámmal 1948 februárjában kimehettünk, emlékszem, apám egy nagyon szép, emeletes házban lakott, és olyan személyiségekhez is bejutottunk, amit földi halandó nem is remélhet. Elég, ha csak XII. Pius pápát említem meg. Apám és anyám is azért küzdöttek, hogy újra együtt legyen a család, hiszen a másfél éves húgomat Magyarországon, rokonoknál kellett hagynunk. Apám természetesen azt szerette volna, hogy mindannyian költözzünk ki, de abban a rendszerben ezt nem lehetett megoldani, éppen ezért anyám a hazaköltözést és a gyermeknevelést választotta. Nyilván ezt megbeszélték egymással, de apám bárhol is járt a világban, sosem feledkezett meg rólunk.
Amikor például leérettségiztem, küldött nekem egy lenyitható tetejű Fiat 600-ast, el lehet képzelni, hogy 1960-ban mekkora csodát jelentett ez Újpesten, ahol nekem volt egyedül autóm az egész kerületben.
De nyugodt szívvel említhetem egész Budapestet, hiszen nem sok ilyen autó volt ekkoriban Magyarországon, tehát az egész városban szinte mindenki a csodájára járt. Apámnak és ennek a járgánynak köszönhetően ezek után a csajozás sem jelentett gondot, hiszen kis túlzással, friss érettségivel a zsebemben, azt a lányt szedtem föl Újpesten, és bárhol a környéken, akit csak akartam. Visszatérve apámra: Olaszország után Ciprusra költözött, ott elvett egy Marika nevű görög hölgyet, és a történtek után 1971-ben járt újra Magyarországon. De még egyszer hangsúlyozom: folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, sosem feledkezett meg rólunk. 1971 után bármikor járt itthon, első útja mindig a szülővárosába, Ceglédre vezetett.
Egyébként ön tényleg az Újpest korábbi legendája, Göröcs Titi miatt nem lett futballista, akivel már a Vasas Izzóban is együtt futballoztak?
Anyámék természetesen azt szerették volna, ha apám útját járom, ezért 11-12 évesen levittek a Vasas Izzóba, ahol – hogy hogy nem – apám volt csapattársa, Vincze Jenő , valamint Kármán Dodi bácsi voltak az edzők. Előtte is állandóan fociztam, ám főleg kiskapura, gumilabdával. Én a kölyökbe kerültem, Titiék ekkor már - az Újpest későbbi kapusával, Borbély Lacival és Duron Jancsival együtt – az ifiben játszottak, és amikor megláttam őket focizni, dekázni, cselezni, egyből tudtam: nekem komoly szinten nem szabad futballoznom! Ezt közöltem is anyámékkal, akik először nem fogadták el a döntésemet, de később kénytelenek voltak beletörődni. A sportág szeretete azért már belém ivódott, éppen ezért alacsonyabb osztályban csak futballoztam, 1956-ban, a kecskeméti iskolaválogatottban, majd miután Olaszországból hazaköltöztünk, az ÉPFU Budapest I. osztályú csapatában, majd a katonaság ideje alatt a Nagykanizsai Dózsában, amellyel az NB III-ig jutottunk, majd a pályafutásomat az Egyetértésben fejeztem be.