„Diktatúra-turizmus” – Hamarosan autóval is mehetnek az oroszok Észak-Koreába

Eddig csak vasúti összekötés volt a két ország között.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

Eddig csak vasúti összekötés volt a két ország között.


Steve Witkoffnak nem szabadna vezethetnie az Iránnal és Oroszországgal folytatott tárgyalásokat – állítják szövetségesek és bennfentesek a New York Postnak.


Fokozódik a helyzet az ukrán fronton: mindent bevetnek a felek.


Oroszországban már zajlanak a jubileumi győzelmi díszszemle előkészületei.


Az orosz elnök bízik benne, hogy Oroszország és Európa viszonya a jövőben újjáépülhet.


De az oroszok nem akarják elsietni a békeszerződést.


Hagyományosan az első száz nap az az időszak, amelynek során az amerikai elnökök megpróbálják megvalósítani legfontosabb programpontjaikat.


Zelenszkij elmondta, nem fél engedményeket tenni, de...


A moszkvai régióban egy autóbomba végzett az orosz hadsereg egyik vezető tisztjével. A szálak Ukrajnába vezetnek.


Steve Witkoff már négy alkalommal találkozott az orosz elnökkel.
