Nem nyugszik a német külügyminiszter, újabb szankciókat vezetne be Oroszországgal szemben

Johann Wadephul reményét fejezte ki, hogy az intézkedések súlya rábírja majd az orosz államfőt arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

Johann Wadephul reményét fejezte ki, hogy az intézkedések súlya rábírja majd az orosz államfőt arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön.


Az oroszok 1177 nagy hatótávolságú ukrán drónt semmisítettek meg három nap alatt.


Bajban van az Európai Unió: romokban a versenyképesség, évtizedes lemaradásban az önvédelmi képesség, ráadásul vissza kell fizetni a gigantikus, 750 milliárd eurós „covidhitelt”. Ukrajna felzárkóztatási támogatása a tetemes költségek ellenére elsőbbséget élvez.


Az orosz katonák többféle zászlót is maguk elé tartottak.


Szakértők és ukrán források szerint tömeges mozgósítás zajlik Oroszországban.


Óriási károkról számoltak be.


Láthatóan egyre nagyobb az elégedetlenség a fegyveres erők kötelékében.


Az orosz elnök azonnali válaszként katonai védőzónát építtet, miközben totális újjáépítést rendelt el a határ menti térségekben.


Súlyosan traumatizált társadalom, rendezetlen helyzetű kisebbségek, óriási belső feszültségek, és rengeteg ellenőrizetlenül szabadon keringő fegyver – ez az az Ukrajna, amit az EU felvenne tagjai közé. Csomagban kapnánk még egy Oroszországgal közös határt, és egy külső biztonsági fenyegetést.


Komoly fejtörést okoz az, hogy az orosz elnök sejtelmesen fogalmazott.
