Brutálisan odavágtak az oroszok, terhes nőt és gyereket sem kíméltek (VIDEÓ)

Éjszaka csaptak le Kijevre, elképesztőek a veszteségek.

Az egykori nehézsúlyú profi ökölvívó testvérpár idősebb tagja, Kijev polgármestere, a főváros védelmének egyik ikonja. Zelenszkij elődje, Petro Porosenko elnök pártjának színeiben politizál, Zelenszkijjel többször összekülönbözött már.

Éjszaka csaptak le Kijevre, elképesztőek a veszteségek.


Nem csitul a nemzetközi segélyek körül kialakult botrány.


Kijev polgármestere a sérültekről közölt fontos információkat.


A „tűzszünet” alatt Oroszország hetven rakétát és több mint kétezer drónt vetett be – írta Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter pénteken.


Kijevből robbanásokról és sebesültekről számoltak be.


„A háború elején elfogadtunk egy törvényt, amely az úgynevezett harci mentelmi jogot írja elő” – fejtette ki az ukrán parlament kormánypárti tagja.


Egyre nő a feszültség Kijevben, érződik, hogy a háború fordulóponthoz érkezett.


Vitalij Klicsko kijevi polgármester érintettsége egyelőre nem merült fel, ugyanakkor az ukrán sajtó szerint elég valószínűtlen, hogy nem tudott a korrupciós hálózatról.


A partizánok a sikeres akcióval késleltették a frontvonalon lévő orosz csapatok ellátását.


Egy ember meghalt és sokan megsebesültek az éjszakai orosz dróntámadás következtében Ukrajnában.
