Armageddon tábornok újra jelt adott: Putyin kegyetlen katonája feladatot kapott

Ezúttal az egyik különleges orosz egység vezetőjeként hivatkoztak rá.

Az ukrajnai hadműveletek először déli részének, majd október elejétől az egészének főparancsnoka. Mivel a „taktikai brutalitás” ellenére is igen sikertelennek bizonyult, az ukrán ellentámadást nem sikerült megállítani, sőt Herszont is fel kellett adniuk az oroszoknak, 2023. januárjában leváltották.

Ezúttal az egyik különleges orosz egység vezetőjeként hivatkoztak rá.


Amit most látunk, az annak az eredménye, hogy az orosz stratégia működik, és a Nyugat kezd belefáradni Ukrajna támogatásába. Interjú.


Eddig azt lehetett hinni, történt valami Szergej Szurovikinnel, de most felbukkant.


Az elemzési igazgató 40-50%-os esélyt lát arra, hogy az év végéig áttörjék a fennmaradó orosz vonalakat.


Az ukrán fegyveres erők csak az elmúlt nap folyamán mintegy 650 katonát veszítettek a jelentések szerint.


Még nem tudni, mi lesz Szergej Szurovikin sorsa.


William Burns szerint az orosz elnök időt akar nyerni.


A Kreml egyelőre nem tett hivatalos nyilatkozatot Szergej Szurovikin hollétét illetően.


