Ilyen sem volt még: Putyin nemet mondott Kadirovnak

Csecsenföld vezetője a héten jelezte az orosz elnöknek, hogy egészségi állapotára hivatkozva felmentését kéri.

Csecsen elnök, Putyin feltétlen szövetségese, gyakran pózol fegyverrel és egyenruhában, az orosz-ukrán háborúban saját csecsen egységeinek inkább elrettentő propaganda-, semmint harcértéke van.

Csecsenföld vezetője a héten jelezte az orosz elnöknek, hogy egészségi állapotára hivatkozva felmentését kéri.


Putyin egyik legfontosabb szövetségese egy helyi kiadványnak nyilatkozott.


Most épp a régió biztonsági tanácsának titkára lett, április elején pedig a csecsen belügyminisztérium kurátora.


A balesetet 29 ember élte túl, részben súlyos sérülésekkel, a halálos áldozatok száma pedig 38.


Semmilyen forgatókönyv sem zárható még ki.


A pusztítás mértéke egyelőre nem ismert.


Feülmúlta a nyugati várakozásokat a keleti ország támogatása.


A csecsen vezető bosszút esküdött.


Lángra kapott.


A feltételezések szerint az oroszok ellen harcoló grúz és csecsen harcosok szabadon bocsátását igyekezték elérni az ukránok, cserébe pedig 75 drónt ajánlottak fel.
