A kritikus nézőpontok szerint a vezetés talán szándékosan tartja vissza a konkrét, sok százmilliárdos programokat, mert tart az adósságok további felduzzasztásától és a pénzügyi stabilitás sérülésétől.
Az elmúlt évtizedek nagyvonalú hitelezési és infrastrukturális költekezési hullámai után Kína ma óvatosabb: a tetemes állami és vállalati adósságállományok mind nagyobb kockázatot jelentenek a hosszú távú fenntarthatóságra.
Több lehetséges magyarázat is lehet a tettek hiányára. Az egyik szerint a kínai apparátus a márciusi, éves Nemzeti Népi Gyűlés (NPC) ülésszakához köti a konkrét célok bejelentését. Hszi Csin-ping eddig sem volt a régi beidegződések foglya, de nem kizárt, hogy mégis tartja magát a hagyományos politikai menetrendhez. A másik magyarázat szerint a vezetés abban bízik, hogy a „nagy szavak” maguk is képesek lesznek élénkíteni a gazdasági szereplők hangulatát anélkül, hogy drága és kockázatos ösztönzőprogramokat kellene bevetni. Végül van egy harmadik, sokkal borúlátóbb lehetőség is: előfordulhat, hogy a bürokrácia már nem olyan hatékony, mint korábban, így a kinevezések inkább a politikai lojalitást, mintsem a kompetenciát díjazzák, ezáltal a „nagy ígéretek” csak szólamok maradnak.
A stabilizálás valódi kihívásai
A gazdaság stabilizálása azonban nem pusztán politikai retorika kérdése. Az ingatlanpiac problémáinak megoldására, a vidéki városokban felhalmozódott befejezetlen építkezések (ún. „rotten tails”) kezelésére és a lakosság valós aggodalmainak enyhítésére konkrét, pénzügyi forrásokat igénylő akciótervekre is szükség lehet.
A belső kereslet élénkítésében a jövedelmek emelése, a szociális háló erősítése és a fogyasztói bizalom helyreállítása elengedhetetlen. Ha ezek nincsenek meg, a kedvező hitelek, a könnyítések és a részvénypiaci ösztönzők önmagukban nem fogják elindítani a növekedést.
Emellett a tőkepiac és a gazdaság valós szinkronja kulcskérdés. A részvényindexek időnként felvillanhatnak, de ha a vállalatok továbbra is deflációs nyomás alatt állnak, a profitkilátásaik korlátozottak maradnak, és ez hosszabb távon a részvényárakra is kihat.
Merre tovább?
A Politbüro ülése és a következő napokban esedékes Központi Gazdasági Munkakonferencia (CEWC) kijelöli a 2025-ös év gazdasági irányvonalát. A CEWC rendszerint a hosszabb távú célokat és a következő év növekedési terveit is konkretizálja.
Bár a Politbüro közleményei sosem tartalmaznak pontos GDP-célokat, a szakértők a mostani szavakból arra következtetnek, hogy Kína a 2024-es, „körülbelül 5 százalékos” célját eléri, és 2025-re is hasonló, vagy ennél valamivel magasabb növekedési cél jöhet.
A hazai fogyasztás növelése, a technológiai fejlesztések és az új ellátási láncok kiépítése mellett a vezetés továbbra is hangsúlyozza a külföldi beruházások fontosságát, miközben a geopolitikai kockázatokra is felkészül.
A retorika tehát jelentős. A valós intézkedések mértéke, üteme és hatékonysága azonban sokkal bizonytalanabb. A 2025-ös év egyik fő kérdése lesz, hogy Kína valóban képes-e a szavakat cselekvéssé formálni, és elkerülni a múltbeli túlzott eladósodás és túlköltekezés csapdáit. Ha a vezetés a most beígért „mérsékelten laza” monetáris politikát és a „még proaktívabb” fiskális élénkítést valóban kézzelfogható, volumenben is jelentős lépésekkel támasztja alá, az új lendületet adhat az ország gazdaságának és megnyugtathatja a piaci szereplőket.
Ha viszont csak a retorikában kanyarodik vissza a 2008–2009-es válság idején alkalmazott „bazooka” típusú politika hangulata, a tényleges intézkedések pedig elmaradnak, akkor Kína gazdasága továbbra is a várakozások és a bizonytalanság foglya marad. A külföldi befektetők, a kínai vállalkozások és a nemzetközi elemzők is ezt figyelik: a „nagy szavak” után jönnek-e a „nagy tettek”? Ez a kérdés fogja meghatározni Kína gazdasági kilátásait 2025-re – és talán az azt követő évekre is.
(Források: Bloomberg 1, Bloomberg 2)
Kapcsolódó:
Címlapfotó: Dreamstime