Havi bázison jelentős, 1,4 százalékos visszaesést mutat a kiskereskedelem volumene. A csökkenés itt is elsődlegesen az üzemanyag-forgalomhoz kötődött, azonban anélkül is számottevőnek tekinthető a 0,9 százalékos zsugorodás. Ebben egyértelműen az élelmiszer-forgalom hatását kell kiemelni, ebben a szegmensben 2,4 százalékos visszaesés történt, ami egyrészt korrekció az augusztusi 2,8 százalékos bővülés után, másrészt az árvízhelyzet számlájára is felírható.
A szeptemberi árvízhelyzet hatásai
A legutolsó, hasonlóan nagy árvíz 2013 júniusában sújtotta hazánkat, ekkor is látható volt, hogy az élelmiszer-forgalom visszaesett a megelőző hónaphoz képest, amit aztán jelentős felpattanás követett. A különbség, hogy 2013-ban az üzemanyag-kereskedelem mellett a nem élelmiszerek forgalma is érdemben zuhant. Most viszont ez a szegmens bővülni tudott, elsősorban a csomagküldő és az internetes forgalomnak köszönhetően, ezek mellett itt is főleg a gyógyszer, a gyógyászati termékek és az illatszerek, valamint a textil-, a ruházati és a lábbeliüzletek forgalma nőtt augusztushoz képest, amelyeknél szintén megjelenhetett az árvízhelyzet okozta készletezés hatása.
Javuló mutatók várhatók a következő hónapokban
Az egyszeri hatások kifutásával októbertől ismét élénkülő kiskereskedelmi forgalomra számítunk, a jövedelmi helyzet javulása is ebbe az irányba hat. Várakozásaink szerint