Persze teljesen más volt a helyzet, mikor 430 forintot is adtak egy euróért. Viszonylag jól váltják a forintot Komáromban, az euróért hétfőn 367 forintot adtak, eurót pedig 393 forintért lehetett venni. Persze 2-300 euró beváltása felett még jobban is járhatunk, és persze a többség ma már bankkártyával vagy épp Revoluttal fizet, ott a váltási költség már csak 1-2 százalék. Mi a szlovákiai eurós árakat 380 HUF/EUR árfolyamon számoltuk át.
Tehát meglátogattuk a Tesco és a Lidl üzletláncok üzleteit, mivel ezek mindkét országban jelen vannak. Nem kevesebb mint 16 terméknek vizsgáltuk meg az árait, igyekezve kihagyni az akciós termékeket, hiszen ezek – a legtöbb esetben – csak pár napig érvényesek.
Bepattantunk az autóba, de nem nagyon kell gondolkozni azon, hol is tankoljunk.
A komáromi MOL kúton a diesel üzemanyag 617 Ft/l, a 95-ös benzin 605 Ft/l. A szlovákiai Shell, illetve Slovnaft kutakon mind a diesel, mind a benzin átszámolva kereken 600 forintba kerül.
Szlovákiában – mint a környén lakói tudják – évek óta olcsóbb a diesel, az alacsonyabb adótartalom miatt.