Az elmúlt egy év során számos területen történt jelentős előrelépés a mentorált vállalkozások életében. Eszközbeszerzéstől kezdve, termékfejlesztésen és kapacitásbővítésen át egészen az új arculat megálmodásáig segítették mentoraink a fejlődésüket. Mivel egy kétéves mentorprogramról beszélünk, így a félidőhöz érkezve úgy gondoltuk, eljött az ideje, hogy a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak mentoráltjaink, és a gyakorlatban is hasznosítsák az eddig megszerzett tapasztalatokat. Így született meg a Rohonczy Gasztrofesztivál – amely reményeink szerint visszatérő vendégként – a Gombaszögi Nyári Táborban mutatkozott be első alkalommal. Összességében elmondható, hogy sikerrel vették az első ilyen jellegű megmérettetést a mentoráltak. Igen népszerű eleme volt a nyári tábor programkínálatának a gasztrofesztiválunk, ahol borokkal, pálinkával, juhsajtokkal, gyümölcslevekkel, nyárson sült finomságokkal várták a látogatókat. Emellett az alapanyagaikból három foodtrackből kínálták jónevű magyarországi éttermek a különféle finomságokat.
Miért fontos az anyaország számára a határon túli vállalkozások fejlesztése, illetve a kárpát-medencei gazdasági háló újraszövése?
A magyar vállalkozások számára a szomszédos országok mindig is kedvelt célpiacok voltak mind a földrajzi közelségük, mind pedig a hasonló üzleti környezetük miatt, hiszen ezek nagy mértékben megkönnyítik az exportfolyamatokat. Ebben pedig