Az NFT-k terjedését látva egyre inkább meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy a pénzünkért cserébe már nem feltétlenül kapunk egy valódi, kézzelfogható festményt, több száz vagy ezer éves írást, de már egy kiló banánt sem. Be kell érnünk digitális alkotásokkal, amik hatalmas összegekért találnak gazdára. Egy olasz művész most még ennél is tovább ment.
Én vagyok… az üresség
Salvatore Garau létrehozott egy láthatatlan szobrot, amelyet egy magángyűjtő 15 ezer euróért, azaz több mint 5 millió forintért vásárolt meg egy aukció során. A műalkotás az „I am” azaz „Én vagyok” címet viseli, és valójában egy darabka üres teret kap a vásárlója, amit a szobor energiája tölt be. Az ajánlás szerint a műtárgyat érdemes egy speciális, 150x150 centiméteres helyiségben tárolni, de elméletileg különleges világításra vagy klímaberendezésre nincs szükség ahhoz, hogy az alkotás biztonságban legyen.
Gondolatokkal teli üres tér
Garau szerint az üresség nem más, mint egy energiával teli tér, és hiába ürítjük ki látszólag teljesen, a Heisenberg-féle határozatlansági elv miatt, akkor is lesz valamekkora tömege. Ez azt jelenti, hogy van energiája, mely így részecskeként transzformálódhat bennünk. Amikor a művész kiállít egy nem anyagot ábrázoló szobrot egy adott térben, akkor az a tér egy bizonyos mennyiségű és sűrűségű gondolatot koncentrál, amivel létre is jön az alkotás, ami a legváltozatosabb formákat öltheti, akárcsak az „Én maga”. A szobrász a gondolatmenetet isten létéhez hasonlítja, akit ugyan sosem láttunk, mégis felruházzuk valamilyen formával.
Környezetbarát és egyedi
Azért, hogy kellő komolysággal kezelje a világ az ügyletet, a vevő egy eredetiséget igazoló tanúsítványt is kap a művésztől, amely bizonyítja, hogy az alkotás a tulajdonát képezi. Arról azonban nem szólnak a hírek, hogy mi történik, ha valaki mégis ellopja a szobrot és megpróbálja esetleg a feketepiacon értékesíteni. Garau saját alkotását korunk tökéletes metaforájának tekinti, mely nyilvánvalóan felülmúlja az NFT műalkotásokat is, hiszen nemcsak egyedi és lehetetlen reprodukálni, de a környezetre sincsen semmilyen káros hatással.
A cikk szerzője Papp Helga.