Túlnépesedés helyett az emberiség kihalása felé tartunk?

Ezt a demográfiai problémát sokan felismerték és már a második világháború után kezdtek olyan intézkedéseket bevezetni, amelynek célja a túlnépesedési válság megakadályozása volt. Egyre több fogamzásgátló módszer jelent meg, melyek alkalmazását a kormányok egyöntetűen szorgalmazták, hogy ezáltal egyszerűbben kordában tudják tartani a születésszámot.

Lehetséges, hogy ezek a programok nemhogy kudarcot vallottak, hanem túl sikeresnek bizonyultak? 

Nézzük meg Kína esetét, ahol az egygyermekes családpolitikával annyira visszaszorították a születésszámot, és közben hiába oldották fel a korlátozást, a családok továbbra is csak egy gyermeket, vagy egyet se vállalnak, hiszen generációkon keresztül ezt a rendet követték. Tehát fontos látnunk, hogy az ilyen szabályozásoknak milyen hosszútávú következményei és hatásai lehetnek.

Mi történik akkor, ha ezeknek a születésszabályozó intézkedéseknek nem a stagnálás, hanem egyenesen a népességcsökkenés lesz a vége, mely egy soha nem látott gazdasági bőséggel párosul?

Éppen ezért napjainkban a kormányok nagyobb mértékben szabadítanak fel forrásokat a „családtervezési” programok népszerűsítésére. A mai politikai vezetőknek szembe kell nézniük elődjeik hibáival, és egy egész társadalomra kiterjedő kampányba kell kezdeniük, hogy visszafordítsák ezeket a negatív társadalmi tendenciákat.

Az ilyen kampányok elkezdésére a legalkalmasabb ország mindenképpen az Egyesült Államok lenne, hiszen a gazdasági nagyhatalom révén a politikai újításaik hajlamosak nemzetközileg is elterjedni. Hozzá kell tenni, az Egyesül Államok termékenységi aránya is rekord alacsony szinten van, de még mindig magasabb, mint Európában vagy Ázsia nagy részén.

Hogyan ösztönözheti a közpolitika sikeresen a családalapítást és a születésszámok alakulását? 

Nincs olyan kézenfekvő gomb, amelyet megnyomva egy mozdulattal befolyásolhatnánk a családalapítási döntéseket. Éppen ezért megbízható forrásokra és elemzésekre kell támaszkodni, amelyekből kiindulva el lehet indítani ezeket a programokat. 

Példaként említhető az 1968-ban alapított Guttmacher Intézet, ahol számos elemzést végeztek az abortusz, és más egészségügyi kutatások területén. Ezeket a forrásokat felhasználva olyan átfogó kép készíthető, amit a kormányok a saját oldalukra állítva fel tudnak használni, és erre felépíteni a több millió dolláros kampányukat.

Azonban nem lehet csupán a Guttmacher Intézetre támaszkodni, így a következő lépés az új kutatóintézetek létrehozása és erre finanszírozási formák elkülönítése, amelyek a termékenység csökkenésének okaira keresik a válaszokat. De be kell látni, hogy hiába a feltárt elemzések, és a bizonyítékok, amíg az államok csak darabként tekintenek az emberekre, nem pedig értékként. 

Majd, ha valóban politikai érdek lesz a születés, és haszon származhat egy ember felneveléséből és kiképzéséből, akkor biztos mindenki másképp fog viszonyulni ehhez a kérdéskörhöz. Az amerikai kormány a statisztikai adatok alapján jelenleg 10 millió dollárra becsüli az emberi élet pénzértékét. Ez a becsült érték pedig minden egyes gazdasági mozzanatra hatással van.

Tehát ha ez a termékenységi válság valóban ilyen súlyos és visszafordíthatatlannak ígérkező, mint ahogy azt a szakemberek állítják, akkor a kormányoknak valóban fontos szerepe van abban, hogy a rendelkezésre álló eszközöket családbarát célokra használják fel.

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a közösségi média hatását az emberekre. Ha például a Facebook-on mindenki boldog családi képeket posztol, akkor az igenis motivációt jelenthet a tartalom fogyasztóinak. Amennyiben kormányzati szinten érdek a születésszám fenntartása, akkor miért ne lehetne úgy módosítani az algoritmusokat, hogy több ilyen családbarát tartalom ugorjon fel a felhasználók oldalán?

A gyermekvállalás akadályai lehetnek továbbá az anyagiak is. Tehát ha egyetemesen támogatnák a családokat - különböző gyermekvállalási kedvezmények bevezetésével - és általánosságban élhetőbbé tennék a családi életet, akkor az segítene az egészséges egyensúly megtalálásában a munka és a család között.

Az oktatáspolitika módosítása is nagyban hozzájárulna a helyzethez. A felsőoktatási tanulmányok általánosságban véve is egyre hosszabbak, egyik képzés után jön a másik, majd pedig pályakezdőként munkát kell találni és elhelyezkedni. Ezek mellett nem csoda, hogy egyre több nőnek a tanulás és a karrier fontosabbá válik, mint a család.  és a gyermekvállalás éve is egyre inkább kitolódik. Éppen ezért a képzések lerövidítése mellett olyan programokat is el lehetne indítani, amelyek segítik összehangolni a tanulmányokat a családi élettel.

A lakások árai is követhetetlenül emelkednek, ezért itt is el lehetne különíteni bizonyos lakásokat a családosok számára, vagy akár a kínálói oldalon kedvezményeket nyújtani azok számára, akik alacsonyabb áron családoknak értékesítik a lakásokat.

Ezek a lehetséges intézkedések közvetett hatással lehetnek a társadalmi termékenységre, de egyértelműen bizonyítani nem lehet őket. A világ biológiai órája azonban megállíthatatlanul ketyeg és gyorsan kell cselekedni.

Végezetül pedig fontos megemlíteni, hogy Magyarország igen előrehaladott lépéseket tesz már évek óta ebben az ügyben. Jelentős támogatásokat, pótlékokat, adókedvezményeket, valamint kedvezményes hiteleket és lakásvásárlási lehetőségeket biztosít a családok számára. Így mondhatni élen járunk abban, amire az Egyesült Államok még csak most kezd rádöbbenni.

A cikk szerzője: Blősz Dalma