A filmekből ismert fénysebességű utazások talán valósággá válhatnak egy új elmélet szerint

Valósággá válhatnak sci-fi filmek

Ha az emberiség kiállja az idő próbáját, akkor elképzelhető, hogy a Földön kívül más bolygókat is birtokba kell vennünk. De vajon hova mehetnénk? Elon Musk szívügye egyértelműen a Mars feltérképezése, a körülmények azonban eddig úgy néz ki, hogy nem éppen ideálisak az emberi élet számára. Talán érdemes lenne más csillagok felé fordítani a figyelmünket. 

Noha valószínűsíthető, hogy vannak más Föld-szerű bolygók, az univerzum hatalmas ahhoz, hogy bármilyen gyakorlati időkeretben elérhessük őket. A jelenlegi vegyi rakéták használatával több, mint 50 000 évre lenne szükségünk, hogy elérjük a legközelebbi szomszédunkat, az Alfa Centaurit. Éppen ezért aktuális álom a fénysebesség elérése. Ha fénysebességgel utazhatnánk, az út valamivel több, mint négy évre csökkenne, vagyis egy oda-vissza út könnyen beilleszthető lenne egy normális emberi élettartamba. 

A fénysebességű utazásokkal eddig csak a mozik vetítővásznán találkozhattunk. Számos sci-fi történetében megjelenik a több évezreden át tartó csillagok közötti mozgás. A valóságban természetesen nagyon hasznos lenne ez a technológia, ám erre eddig nem sok esélyt láttak a tudósok. Most azonban Erik Lentz asztrofizikus olyan elmélettel állt elő, amely a hagyományos fizika alapjaira támaszkodva lehetővé teszi a fénysebességgel történő utazásokat, egyelőre elméleti szinten. 

A fizika azonban rendkívül bonyolult 

A probléma az, hogy Einstein általános relativitáselmélete szerint fizikailag lehetetlen, hogy bárki gyorsabban haladjon, mint a fénysebesség. Ez többek között azért sem történhet meg, mert végtelen energiára lenne szükségünk ahhoz, hogy valaki ilyen sebességre gyorsuljon fel. 

De talán van néhány kiskapu!

1994-ben egy mexikói származású elméleti fizikus, Miguel Alcubierre felvázolta a lánchajtás tervét, amely elméletileg lehetővé teheti, hogy valami gyorsabban haladjon, mint a fény, anélkül, hogy bármilyen fizikai törvényt megsértene. Az ötlet magában foglalja egy negatív energiabuborék létrehozását egy tárgy körül, így az objektum előtti téridő szövete összehúzódik, és a mögötte lévő tér kitágul. Középen a téridő „lapos” régiója található, ahol a tárgy kényelmesen utazhat, és nem is érzékelné, hogy mozgásban van. Természetesen ennek az elméletnek is megvannak a maga hibái, hiszen egy negatív energiabuborék létrehozásához olyan egzotikus anyagokra lenne szükségünk, amelyek nem is biztos, hogy léteznek. 

Ez a kérdés foglalkoztatta a göttingeni egyetem asztrofizikusát is. Erik Lentz javaslatot tett egy ilyen „láncbuborék” egyikének létrehozására pozitív energiaforrásokból. A korábbi láncmeghajtási javaslatok tanulmányozása során Lentz rájött, hogy egyes tényezőket nem vettek figyelembe az elmélet megalkotásakor. A fizikus megállapította, hogy bizonyos szolitonkonfigurációk kialakíthatók hagyományos energiaforrások felhasználásával - Einstein egyik egyenletének megsértése és negatív energiasűrűségek megkövetelése nélkül. 

Egy másik érdekes fordulat pedig, hogy az idő múlása megmarad minden utazó számára. Általában ugyanis azt gondolják, hogy a fénysebességgel haladó tárgyak a külvilághoz képest sokkal lassabban öregednek. De az új koncepció legyőzi ezt a potenciális paradoxont , mivel a szoliton közepén minimális árapályerők vannak, az idő ugyanolyan ütemben haladna a láncbuborékon belül és kívül is.

Míg a hagyományos energiaforrásokat használó lánchajtás áttörést jelenthet, az új szoliton módszernek természetesen megvannak a maga akadályai. Ez még mindig óriási mennyiségű energiát igényelne, ami jelenleg nem kivitelezhető, de a reményt még életben tartja. 

Ahhoz azonban, hogy az első prototípusok létrejöhessenek, még ki kell találni, hogyan lehete csillagászati energiamennyiséget előállítani a mai technológiák segítségével. 

Az biztos, hogy Erik Lentz elméletének vizsgálására nagy hangsúlyt fektetnek a tudósok, a tanulmány azonban egyelőre csupán elméleti jellegű, így arra azért ne számítsunk, hogy a közeljövőben a világűrben fogunk száguldozni. 

A cikk szerzője: Fülöp Réka