Bemutatjuk a kerületet, ahol a budapestiek ritkán fordulnak meg, mégis mindenki ismeri

Nyitóképen: A budafoki Stáció utca 1932-ben, háttérben a Sacelláry- és Törley-kastélyokkal. Fotó: Fortepan / adományozó: Schermann Ákos

Budafok 1886-ban kapta a nevét. Korábban Savoyai Jenő szőlőbirtokaként Promontornak hívták, de komolyan. Tétény a honfoglaló magyar vezérek egyike, többek szerint az erdélyi gyulák őse, legtöbbünk Töhötömként ismeri. A Budafok a tűzföldi Horn-fokot idézi, a Tétényi-fennsík az Andokot. Csak úgy jókaisan, nagyzási hóbort nélkül. Van még aztán Baross Gábor-telep, Budatétény és Nagytétény is, Kistétény azonban nincs, hiszen a hagyományok nem is engednék.

Komoly dolgok is vannak a kerületben. Szépséges és nagy értékű része a Háros-szigeti ártéri erdő, amely zárt természetvédelmi terület. Száztíz éve ugyan félsziget, de mit sem számít. A lényeg, hogy fél négyzetkilométeren érintetlen a vadon a fővárosunkban. 

Háros büszkesége a komló. Amely kultúrnövény is, bár napjainkban elhanyagolható a hazai termelése. Kilencven éve még nagyhatalom voltunk ebből is, az amerikai piacon a morva Budweiserrel versenyeztünk. Érdekes, hogy a kerület történetéről szóló újabb írások nem említik az egykori budafoki sörgyártást, holott Haggenmacherék serfőzdéje 1866-tól működött, Kőbányára csak később terjeszkedtek. Nem mellesleg a régi budafoki lemez-, festék-, papír- és furnérgyár mellett élesztőgyár is termelt. A kelesztéshez, erjesztéshez használt gomba a 19. század találmánya. Korábban nem tudtak a mikroorganizmusokról, és sok helyütt a sör úgy készült, hogy szűz ­lányok köpködték a nemes alapanyagot. Ami azért nagyüzemi keretek közt kissé körülményes.

A föld méhének drága kincse, a kő és a pincerendszer, amelyet jól tudtak hasznosítani az alkoholgyártásban, majd a filoxéra után a gomba­termesztésben. Az viszont tévedés, hogy utóbbi ma is így van. Az EU állítólag tiltja a barlangban való gombászkodást. A helyi bányászatnak a nem túl kedélyes Bányalég utca állít emléket. Ami színpadias túlzásnak tűnik, mivel a gyilkos robbanóelegy, a viheder kőbányák­ban nemigen fordul elő.

A kerület lélekszáma folyamatosan nő. Gyaníthatóan a bevándorlás és nem másféle aktivitás miatt. Sajna minden kopik és romlik a csökevényes mában: lám, az egykori római erődítmény, Campona neve is bevásárlószatyor-felirattá lett.

Ha már a nemiség szóba került, a Magyar Örökség díjas Márk Gergely rozáriumát és génbankját is említeni kell. Valamikor Európa második legnagyobbja volt, ma Budatétényi Rózsakertnek nevezik. Márk magányos harcos lehetett számos konfliktussal, de zseniktől el is várjuk ezt. Kedvencem tőle az Árpád-házi Szent Erzsébet emléke nevű rózsafajta, amely háromméteresre nő. Kellemesen erős illatú, öklömnyi, élénklila virágokat hoz hármas és ötös csoportokban a nyár elejétől a fagyokig.

Budafok híres szülötte Schaár Erzsébet szobrász. A halála után, a hetvenes évek végén ismertem meg a kisplasztikáit gimnazistaként. Megfogott, bár akkoriban még nem tudtam, hogy Svájcban létezik egy Stampa nevű városka, abban van egy faház, éppen olyan, mint amilyenben a tátrai felmenőim laktak, s abban él egy Alberto Giacometti nevű szobrász, aki pont úgy látja az életet, mint Schaár. Nem tudtam Kierkegaardról, Hamvas Béláról sem, Hania Rani lengyel zongoraművészről meg pláne nem, hisz meg sem született még akkor. Életem fontos ajándéka, hogy Schaár 24 méteres, Utca című kompozícióját én mutathattam meg a gyerekeimnek néhány kisplasztikájával együtt. Az üvegbe és bronzba öntött csupasz házfalakat, ajtókat, ablakokat és székeket, meg a szépen megrajzolt embereket és misztikus történeteiket. Nem tudni, hogy miért nincs Budapesten Schaár Erzsébet utca, talán ő akarta így.

A kerület történetének fontos alakja csantavéri Törley József pezsgőgyáros. Ki hinné, hogy nemcsak a szőlő és a marketing művésze volt, de a technikáé is? Imádta a gépeket, magát a gépesítést, sőt az autókat és a teherautókat is: az elektromos jármű fejlesztése már százhúsz évvel ezelőtt foglalkoztatta. Törley tizennégy éven át építette neogótikus kastélyát, ami 1904-ben készült el. Nem élvezhette sokáig, mert 1907-ben váratlanul elhunyt Belgiumban, mindössze 49 évet élt. Kastélyában ma sugárbiológiai kutatóintézet működik. Érdekesség, hogy nem messze áll ettől feleségének, Sacelláry Irénnek a vadgesztenye-motívumokkal díszített, szecessziós kastélya, ámbátor kizárt, hogy a mester ennyire horkolt volna.

A helyi épített örökség további büszkesége (lenne) a Törley-mauzóleum, amelyet az 1950-es években ékszerek után kutatva kifosztottak. A szétszórt csontokat valaki összegyűjtötte, és egy pesti temető ismeretlen helyén vissza­hantolta. Vagyis nem tudni, hogy hol nyugszanak. Napjainkban romosan áll, a civilizáció peremére sodródott graffitisok és hajléktalanok használják cél- és okszerűen. Az egykor fenséges sír állapota romlik, felújításra vár, de gazdát nem talál.

Utánanéztem, és kiderült, hogy Törley özvegyének halálakor nem volt felhőtlen a viszony a rokonok között. Korábban úgy állapodtak meg, hogy a mauzóleum tulajdonjogát a katolikus egyház kapja, mivel „valóságos nagy templom”, ahol istentiszteletek tarthatók. Továbbá az özvegy megtiltotta, hogy Törleyn, rajta és korán elhalt kislányukon kívül bárki más is ott nyugodjék. E megállapodást azonban egy oldalági rokon nem tartotta be; később harmincezer koronáért lemondott volna az odatemetkezés jogáról, de a kúria elutasította a próbálkozását. Így aztán 1926-ban Prohászka Ottokár megyés püspök meghatalmazottja át is vette a síremléket „azzal a kötelezettséggel, hogy az egyház a mauzóleumot örök időkre jó karban fogja tartani”. Nosza, rajta!