„Magyarország a bölcs országok közé tartozik” – Li Zhen Árpád, a magyar kultúra lovagja a Mandinernek

Nyitókép és képek: Mandiner/Földházi Árpád

***

Mi a története annak, hogy az Árpád nevet viseli?
A pekingi idegen nyelvi egyetemen az első magyar­órán a lektor minden diáknak adott egy magyar nevet. Én először a Tamás nevet kaptam, ami nekem túl angolosan hangzott, ezért tiltakoztam ellene. (Nevet) Ekkor az Árpádot javasolta, és el is magyarázta, ki volt Árpád vezér. Most már majdnem mindenütt ezt a nevet használom, a Facebookon és a WeChaten is, a borítóképem pedig Munkácsy Mihály Honfoglalás című festménye, amely Árpád fejedelmet ábrázolja fehér lovon. Mókás, hogy a Tamás nevet örömmel átvevő osztálytársam most itt él Budapesten – jóban vagyunk.

Milyen volt a gyerekkora?
A kulturális forradalom idején születtem Mandzsúriában, bár később tévesen senhszi születésűnek anyakönyveztek. Úgy tudom, egy kis faluban, a saját házunkban láttam meg a napvilágot. Akkoriban még az volt a szokás, hogy házhoz hívják a szülésznőt. Apai és anyai ágon is mandzsu származású vagyok, de ezt csak az 1980-as éveken ismerték el újra, ugyanis a Csing-dinasztia 1911-es bukása után a mandzsuk már nem mertek előkelő életet élni. Olyannyira nem, hogy a családneveiket is kínaibb hangzásúra változtatták. Esetemben a Li – noha napjainkban a leggyakoribb kínai családnév – valójában nem a han kínaiból származik, hanem egy guvalgija mandzsu névből vezethették át. Négyéves koromig a nagymamámmal éltem, ugyanis édesapám a sikeres tanulmányainak köszönhetően egy nagyvárosban, a Közép-Kínában található, Senhszi tartománybeli Hszianban kapott munkát, egy állami gyárban. Később édesanyám is odaköltözött, így én a nagymamánál maradtam. Pár év múlva aztán engem is magukkal vittek Hszianba.

Nem volt nehéz kitörni vidékről? 
Létszámkorlát és a feltételek hiánya miatt nem jártam óvodába, így többnyire falmászással és homokvárépítéssel töltöttem a napjaimat. Az általános iskolába úgy vettek fel, hogy sikeresen leírtam az „Éljen Mao elnök!” szlogent – ez az írásvizsga nem volt kötelező, meg is dicsértek érte a tanárok. Példás tanuló voltam, minden félévben hazavittem egy dicsérő oklevelet, végül az egész osztályból csak engem vettek fel minősített középiskolába.

Mi jellemzi a hsziani társadalmat?
Hsziant tekintem szülővárosomnak, mert a korai emlékeim nagy része oda köthető. Érdekes kulturális sokszínűség jellemezte akkoriban a várost, több nyelvjárásra is emlékszem gyermekkoromból. A családomban például északkelet-kínai tájszólással beszéltünk, amelyben gyakran fordulnak elő mandzsu eredetű szavak. A gyár területén sokan használták a pekingi dialektust, hiszen korábban a szovjet katonai fenyegetés miatt a gyárakat és a technikusokat belső-kínai területekre költöztették, hogy az ipari gyártás biztonságosabb keretek között folyhasson. A gyárfalakon kívül elsősorban a közép-senhszi tájszólás van jelen, illetve sokan beszélik a keleti szomszéd Honan tartomány helyi nyelvét is, mert a szegénység és a Sárga-folyó gyakori árvize miatt jelentős számú menekült érkezett Hszianba. A gyár melletti egyetemi negyedben a sanghaji az uralkodó nyelvjárás, mert az oktatók onnan érkeztek. Hszian tizenkét dinasztia fővárosa volt, és rengeteg történelmi nevezetesség található a környékén. 1974-ben a település külvárosában fedezték fel az agyaghadsereget, volt szerencsém ott járni a feltáráskor.

Mivel foglalkoztak a szülei?
„Szerencsére” az apai nagyapám idejében a család már elszegényedett, így édesapám tanulhatott egyetemen. Édesanyámnál más volt a helyzet, mert ő gazdag földbirtokos családból származott, és az osztályharcos eszme miatt korlátozták a gyerekek tanulási lehetőségét. De végül sikerült bekerülnie egy egészségügyi iskolába, később pedig orvos lett egy Isten háta mögötti kórházban. Házasságközvetítő segítségével keltek egybe, az esküvő után apám visszament Hszianba dolgozni, csak évek múlva egyesült újra a család, már velem. Akkoriban még hetente csak egy pihenőnap volt Kínában, apámé pénteken volt, anyámé pedig vásárnap, így soha nem volt közös szabadnapunk, csak ünnepekkor tudtunk együtt lenni.

Milyen volt a Mao kori Kína?
A gyermekkorom a Mao-korszak utolsó éveinek és az új korszak első éveinek átmenetében telt. Az emberek életszínvonala nem sok eltérést mutatott: kicsik voltak a keresetek és alacsonyak az árak. A tervgazdaság idején az alapvető napi szükségleteket adagok szerint elégítették ki, például a lisztet, a cukrot, az étolajat és a szappant. Mindent csak a családoknak pontosan elosztott, ilyen-olyan matricás jegyekkel lehetett váltani az üzletekben. A biciklik országa volt akkoriban Kína – nem voltak magántulajdonban személygépkocsik. Egyenesen luxusnak számított, ha valakinek volt vonalas telefonja. Viszont jobb volt a levegő, tisztább a természet; finomabbak voltak a húsok és a zöldségek, nem volt genetikailag módosított élelmiszer.

Mi a legkedvesebb emléke kiskorából?
Mindössze három játékom volt: egy elemes hajó, egy fakockaszett és egy fapuska. Nagyon szerettem őket. Illetve sokszor készítettem papírsárkányt, amit magasra felengedtem. Emlékszem, egyszer összeraktam egy hadihajót is hungarocellből, és vártam az esőt, mert akkor lehetett játszani vele a pocsolyában.

Kapott bármiféle vallási nevelést?
Egy szocialista és ateista kultúrában nőttem fel, így sem a családban, sem a társadalomban nem férhettem hozzá semmilyen valláshoz. Csak sokkal később tudtam meg, hogy a nagymamám hitt a keresztény tanokban, a temetése is keresztény rítus szerint zajlott. Azt hiszem, még ma is ateista vagyok, de – hogy Petőfit idézzem – egyre többször érzem, hogy „egy gondolat bánt engemet”: vajon hogyan alakult ki az élet? Manapság már egyre inkább megkérdőjelezem a darwinizmust.

A kínai ünnepek, hagyományok részei voltak a mindennapoknak?
A mai napig tartjuk a kínai ünnepeket és hagyományokat, és elkészítjük a hozzájuk kötődő ételeket. A tavaszünnepen a bőséges étkezés, a júniusi sárkányhajóünnep idején a nádlevélben főtt ragacsos rizs, őszközépünnepkor pedig a kerek holdsüti a jellemző. Ezenkívül az első holdhónap tizenötödik napján lámpásfesztivált tartunk, majd április elején következik a tiszta fényesség napja, más néven a sírok lesöprésének napja, ami a nyugati kultúrkör halottak napi megemlékezésének felel meg. Végül pedig október 1-jén a kínai nemzeti ünnepet is megtartjuk.

Mikor járt először Pekingben? Hogy emlékszik a fővárosra?
Amikor négyesztendősen Mandzsúriából Hszianba vittek a szüleim, a vonatút során át kellett szállni Pekingben. Egy régi fotó őrzi, amikor a Nyári Palotánál állok gyermekként. Akkoriban még kevés volt a turista, mostanában már nagyon zsúfolt a környék.

Miért éppen a magyar nyelvet választotta az egyetemen?
Ez inkább a véletlennek köszönhető. A középiskolában nagyon szerettem az irodalmat és a történelmet, a legjobban pedig az angol ment, így adta magát, hogy valami idegen nyelvvel kapcsolatos szakra menjek tovább. Erre a legjobb hely a pekingi idegen nyelvi egyetem volt, így az lett a célom. Az egyetemek a felvételi vizsga előtt kihirdették a tartományoknak szánt éves szakkvótákat. Abban az évben Senhszi tartományból tíz főt vettek fel, ötöt angol szakra, kínaira kettőt, magyar szakra pedig hármat. A magyar szakon összesen tizenheten voltunk, tizennégyen kaptunk diplomát.

Mikor hallott először a magyarokról?
Amikor a középiskolában a magyar tanácsköztársaság történetét tanultuk világtörténelem tantárgyból. Úgy tanították, hogy a Kun Béla vezette magyar tanácsköztársaság volt a világ második szocialista országa a Szovjetunió után. Akkoriban büszkék voltunk emiatt Magyarországra és a magyar népre.

Mikor és milyen kontextusban találkozott először Petőfi-művel, és melyikkel?
A középiskolás évek alatt: a nyelvtankönyvben szerepelt Lu Hszünnek, a híres írónak egy 1933-as írása, Az elfeledettek emlékére. Ebben a nekrológban öt, a Kuomintang által 1931-ben kivégezett fiatal forradalmi íróról emlékezik meg. Itt olvastam először Baj Mang Mottó című négysoros versét, amit ő németből fordított – az eredeti vers pedig nem más volt, mint a Szabadság, szerelem!.

Mi tetszett meg benne?
A Szabadság, szerelem! Baj Mang-féle fordítása azért áll csupán négy sorból, mert a felhasznált német verzió is csak négysoros. A kínai fordítás azért lett népszerű, mert a formája klasszikus kínai versstílus, hangulatos és könnyen megjegyezhető.

Miért szeretik Petőfit Kínában?

1949-től a tankönyvekben szerepelt, emiatt széles körben megismerték a nevét – otthon a Szabadság, szerelem! versnek rendkívüli vonzereje van. Később, 1980-ban egy filmben pedig elszavalták a Lennék én folyóvíz… című versét, ennek köszönhetően Petőfi neve ismét meghódította Kínát.

Várja már a nemsokára mozikba kerülő Petőfi-filmet, a Most vagy sohá!-t?
Igen, biztosan megnézem majd. Örülök, hogy ebben a hazafias filmben a főhőst magyar színész alakítja, nem úgy, mint az 1996-os Honfoglalásban, amelyben Árpád olasz volt. (Nevet)

Tervez újabb Petőfi-kötetet a szerelmes verses gyűjtemény után?
A kötetem bővült, most egy kínai kiadónál van a kézirat, várhatóan idén adják ki. Magyarországon is szeretném majd megjelentetni, Petőfi Sándor válogatott versei, 200 + 75 címmel. Hetvenöt olyan Petőfi-vers szerepel majd benne, amelyet leginkább az 1949 előtti lapokból és könyvekből gyűjtöttem – nem kis erőfeszítéssel. Ezek régi fordítások, több író tollából, és érdekességük, hogy egyiket sem magyarról fordították. A hetvenötös szám azért fontos, mert idén ünnepeljük a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének hetvenötödik évfordulóját. Továbbá június 11-én kerül majd sor Baj Mang – mint a leghíresebb kínai Petőfi-­fordító – domborművének felavatására Kiskun­félegyházán, a Petőfi-emlékházzal szemközti parkban. Én kezdeményeztem az emlékmű állítását.

Petőfin kívül van még kedvenc magyar költője?
József Attila a másik kedvencem. József Attila egy proletár, kritikai realista költő volt, így a verseinek tartalma ideológiailag és érzelmileg elfogadhatóbb a kínai nép számára. Sajnos az idő múlásával a kínaiak egyre kevésbé ismertek meg más magyar költőket, Petőfi verseit azonban több évtizeden át újra és újra kiadták.

Milyen a magyarok megítélése Kínában?
Petőfi Sándor és Liszt Ferenc személye, illetve a Rubik-kocka széles körben ismert. Magára Magyar­országra azonban inkább csak az utóbbi évtizedben figyeltek fel, az egyre szorosabb politikai és gazdasági kapcsolatok miatt. Kína jó kapcsolatokra törekszik a világgal; Európán belül Magyarország jó példa arra, hogy ez tud működni.

Mikor járt először Magyarországon, és mi volt az első benyomása?
1996-ban jártam itt először. Az volt a tapasztalatom, hogy a magyarok kedvesek és befogadók, nem tartanak idegennek minket.

És miért döntött úgy, hogy idekötözik?
Mert otthonosan érzem magam itt. Ismerem az ország történelmét, beszélem a nyelvet is, és nagyon szeretem a magyar kultúrát. Emellett már sok barátom is van itt.

Mit szeret Magyarországban?
Elsősorban a kultúrát és a tájakat. A magyar kultúrát és történelmet még sokat lehet kutatni. Kicsi az ország, de még sok hely van, ahol nem jártam.

Hogy látja, van hasonlóság a kínai és a magyar kultúra között?
Petőfi Lehel vezér című, hosszú versében írja: „Takaros legény volt Lehel akkortájban, / Ott benn született még messze Ázsiában” – ezzel elismerve, hogy a magyarság Ázsiából származik, ősapja pedig egy türk népcsoporthoz tartozott. A hunok történetét tekintve a magyarok ősei Krisztus idejéig Közép-Ázsia keleti részén lehettek, ahol Kína északi népcsoportjaival együtt élhettek a sztyeppéken. Az ottani türk és mongol nyelvekkel máig sok a hasonlóság, sőt vannak azonos szavak is, mint például az alma, a kis, a bátor, a sárga vagy a kék. Sőt, ezeken a nyelveken a magyar szó pásztort jelent. Vagy említhetném, hogy a magyaroknál a vezeték- és keresztnév sorrendje, a dátum és a helycímek formája mind-mind azonos az ázsiai népekével. Az elvándorlás során a nyelvük és a vallásuk változhatott, de a zenéjük alapja például már kevésbé. Kutatások szerint a magyar népzenében ugyanaz a pentatónia figyelhető meg, mint az északkínai népdalokban.

Milyennek látja a magyar­országi kínai közösség helyzetét?
Közép-Európában Magyarországon van a legnagyobb kínai közösség, három évtized alatt már a harmadik – magyarul anyanyelvi szinten beszélő – generáció is megszületett. A magyarországi kínaiak túlnyomó része kereskedő, és manapság már nyugodt körülmények között tevékenykednek. Az árucikkek minősége és választéka sokkal jobb, mint régen. A kultúra továbbörökítése érdekében négy kínai hétvégi magániskola működik Budapesten – az egyik tavaly kínai állami kitüntetést is kapott. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon működik Európa egyetlen olyan államilag támogatott iskolája, ahol a nemzeti nyelv mellett kínaiul is folyik oktatás. Tehát összességében az itt élő kínai közösség egészséges, aktív, és fejlődésben van.

Mennyire zárt a közösség, mennyire jellemzőek a vegyes házasságok?
Gyakran találkozom ezzel a felvetéssel, és mindig azt szoktam mondani, hogy a zárt kínai közösség egy pszeudoállítás. Hiszen egy társadalomban mindenki korlátozott körökben él, tevékenykedik és barátkozik. A vegyes házasság természetes jelenség, de a létszámból ítélve egyáltalán nem jellemző a magyarországi kínaiakra – a családokat inkább kínai–kínai párok alapítják.

A magyar konyhát szereti?
Otthon kínai ételeket főzünk, mert úgy tartjuk, hogy a gyomrunk kínai. Azonban a magyar konyhából is vannak kedvenceim: szeretem a magyaros libamájat és a gulyáslevest, bár utóbbi Budapesten sajnos már inkább csak gyorsételszerű, a vidéki változat sokkal finomabb.

Milyen gyakran jár Kínába?
Régen évente kétszer-háromszor is hazautaztam, mert ott élnek a szüleim. A pandémia alatt viszont három éven át egyáltalán nem tudtam hazamenni. A lezárások feloldása óta már kétszer voltam otthon, három előadást tartottam, és természetesen az egyre öregedő szüleimnél is voltam Hszianban.

Mi a véleménye Magyarország keletinyitás-politikájáról?
A több ezer éves klasszikus kínai tanítás lényege a béke és a fúzió, ebből származott a kínaiak toleráns szellemisége és együttműködésre való hajlama. Ez a szemlélet tükröződik az ország önfejlesztési és külföldi együttműködési politikájában is. Sajnos azonban konfliktusok, háborúk és ideológiai megosztottság ma is létezik. Dicséretes, hogy Magyar­ország a bölcs országok közé tartozik – 

A keleti nyitás egy éleslátásról tanúskodó és pragmatikus politika, amely a kölcsönösségen, az együttműködésen alapul, így a siker is közös lesz. Magyarország több mint tízéves keletinyitás-­politikája azért is egyre fontosabb manapság, mert nem zsákutcába tolja a világot, mint a nyugati országok hozzáállása, amely a gazdasági együttműködés elvágására és kockázatmentesítésre törekszik.

A kínai naptár szerint a holdújévvel a sárkány évébe léptünk. Ez mit jelent?
A kínai holdnaptár szerint február 10-én kezdődött a sárkány éve. Tudni kell, hogy a kínai újév a Gergely-naptár szerint nem fix napra esik – jövőre például január 29-én lépünk majd be a kígyó évébe. A sárkány a kínai horoszkóp tizenkét állata közül az egyetlen legendás, a földünkön nem létező életforma. A kínai hagyományban egy olyan fenséges állat a sárkány, hogy régen csak a császároknak és az udvartartásuknak volt szabad használniuk a képét. Kr. e. 221-ben az első császár a sárkány évében egyesítette Kínát, és Mao is a sárkány évében, 1976-ban hunyt el. Úgy hisszük, hogy a sárkány évében nagy események fognak történni.