Így jártunk: Putyin nem küld karácsonyi üdvözletet a barátságtalan országoknak
Kivételek azért lesznek, és az ukránoknak is gratulál az orosz elnök!
Régi nagy telek, hatalmas havak, jégzajlások, sarkvidéki széllökések – lássuk a 20-21. század legendás teleit!
A közelmúltban hazánkban leesett hó – szinte kivétel nélkül – lázba hozta a kicsiket és nagyokat egyaránt. Végre, hosszú évek után előkerültek a meleg kezes-lábas overálok, a szánkók, a bobok és az úgynevezett „popsitepsik” a csúszkáláshoz, valamint a bundás kesztyűk a hóember építéshez vagy a hócsatákhoz. A közösségi oldalakat egy pillanat alatt ellepték a hófehér takaróval borított tájakról készült fotók, s a nagy pelyhekben hulló hóról készült videó felvételek.
Az emberek – kizökkenve a ködös-esős-nyálkás, őszies valóságból – picit talán derűsebbek lettek, a diákoknak az udvaron tartották meg a tornaórákat, és a Kékes-tetőn vagy a Dobogókőn túl, a városi zöld területek is, mint a Normafa vagy a Városliget, dugig megteltek.
Azok a régi, nagy havak; azok voltak ám az igazi telek!” – ki ne hallotta volna már ezt az idősebbektől.
Hogy ennek a nosztalgiázásnak mennyi a valóságtartalma, azt sokan sok helyen fejtegették már, számtalan konkrét adat és feljegyzés áll rendelkezésre, amelyekből kirajzolódik: igaz is, meg nem is.
„Hej, a mi időnkben bezzeg másképp volt, akkor voltak igazi telek, fagyok és havak, ma már ilyen nincsen!” – bármilyen meglepő, ez a mondat az 1941-ben megjelent Időjárás című folyóirat egyik cikkéből származik, Bacsó Nándor tollából – bár természetesen manapság is megállná a helyét. A szerző megjegyzi: minden évszázadban előfordultak zord telek, s a jövőben is lehet erre számítani. Az akkori elemzések utaltak a korábbi igen hideg telekre is – például a legendásnak számító 1929 februári kemény fagyokra is.
Egy biztos: szinte mindenki emlékszik gyerekkorából több olyan télre is, amikor combig érő hóban sétált reggel iskolába, délutánonként a befagyott folyókon vagy tavakon csúszkált, esetleg olyan hetekre is, amikor csupán a gyalogosoknak ásott csapásokon lehetett az utca közepén közlekedni a tornyosuló hófalak között. S ahhoz sem fér kétség, hogy manapság a fehér karácsony lassan ritkaságszámba megy, és az enyhe, őszies időben szánon érkező Mikulás a gyerekek számára igényel némi magyarázatot. Az elmúlt száz év során csupán tizenöt olyan karácsony fordult elő, melynek mindhárom napján legalább öt centi vastagságban hó födte volna a talajt.
Ugyanakkor, bármilyen telek is voltak korábban Magyarország – mai – határain belül, hazánk a leghidegebb időkben sem volt sosem az örök hó hazája.
Rendszeres időjárási adatok csupán az 1880-as évek végétől állnak rendelkezésünkre. A korábbi időkről csak közvetett utalásokból és részleges feljegyzésekből tájékozódhatunk az érdekesebb időjárási jelenségekről, illetve az éghajlat változásairól.
Mikor eshet nálunk hó?
Nos, az az igazság, hogy a nyári hónapok kivételével bármikor előfordulhat. De még ez a kijelentés is megdőlt már párszor, ugyanis feljegyzések szólnak hóesésről 1913. augusztus 13-án és 1918. június 18-án is, egészen pontosan Zircről. De még ha ezeket kétkedéssel is fogadnánk, akkor is a legkorábbi hóesések már az októberi napokban feljegyzésre kerültek. 1936. október 6-án Tolmácson például már leesett az első hó, vagy amire már többen emlékezhetnek, 2016. október 5-én a Kékestetőt már néhány centis hótakaró fedte. A legkésőbbi havazás adatai pedig egészen májusig tolódnak ki: 1913. május 25-én Pécsett, május 27-én szintén a Kékesen havazott, de 2009. május 30-án Kőszeg városát is eléggé meglephette, hogy egyszer csak szállingózni kezdett a hó. A hótakarós napok száma az Alföldön évente átlagosan 20-25 körül van, a hegyekben viszont ennél jóval több lehet – a rekord eddig a Kékestetőn volt 1943-44 telén, amikor is 154 napon keresztül volt hótakaró. A hó vastagsága a sík vidéken ritkán haladja meg a fél métert, a hegyvidékeken azonban, ahol felhalmozódik a hó, elérheti a másfél métert is. Az eddigi rekordot (151 cm) a Kőszegi-hegységben mérték 1947. február 19-én.
A valaha mért legvastagabb hótakaró tehát 1947-ben lepte el az országot. A tartós és intenzív havazások eredménye megmaradt, így tudott nagyon vastag hóréteg kialakulni az országban: januárban, februárban, sőt, még márciusban is jelentős mennyiségben esett. Ennek köszönhetően, míg az év első hónapjaiban 20-30, addig a másodikban már 40-60 centiméteres hó borította az ország egyes részeit. Mindeközben a Dunán is masszív jégpáncél alakult ki.
Budapesten például olyannyira, hogy februárban az emberek híd helyett a folyó jegét használva sétáltak át egyik partról a másikra.
Valójában minden évben van 2-3 hét, amikor a Dunán több-kevesebb jégtábla jelzi, hogy tél van, gyakoriak a mínuszok, de arra már kevesen emlékezhetnek saját tapasztalatból, hogy a folyó teljes szélességében befagyjon, összeálljanak a jégtáblák, sőt annyira meg is vastagodjon, hogy arra rá is merészkedhessen az ember. Pedig hazánkban több fontos történelmi esemény is fűződik a Duna jegéhez.
Egyes történelemkönyvek szerint Hunyadi Mátyást a Duna jegén összegyűlt nép közfelkiáltással választotta meg Magyarország királyának.
A legutóbbi olyan alkalom, amikor a Duna teljes szélességében befagyott, annyira, hogy elbírjon embereket is, 1963 telén történt.
A Duna jege:
Régebben nem volt ennyire ritka jelenség a befagyott Duna mint manapság. A folyószabályozás előtti sekélyebb, szigetekkel tarkított medrében a lassabban hömpölygő víznek megfagyásához nem kellett olyan tartós és extrém hideg mint a mostani beszűkített és kimélyített mederben folyó víznek. Elég volt annyi, hogy huzamosabb ideig fagypont alá süllyedt a hőmérséklet. A Dunán zajló jegesedést azonban a parton élők mindig baljós előjelnek tekintették. Tavasszal ugyanis, amikor beköszöntött a többnyire nyugat felől érkező enyhébb idő, megindult a jégzajlás. A nyugatról érkező jégtáblák azonban a Kárpát-medencében többnyire még jégpáncélt találtak, ezért egymásra torlódtak és visszaduzzasztották a folyót. Ha elég víz gyűlt össze a megnövekvő nyomás hatására a jégtorlasz megemelkedett és továbbúszott – rendszerint minden útjába kerülő dolgot letarolva – egészen a következő akadályig, ami lehetett sziget, épület, erdő vagy bármi más, ahol aztán megint fennakadt. Ez történt 1775-ben is a Gödi-szigetnél, amikor Vác alacsonyabban fekvő területeit öntötte el a jeges Duna, és 1838-ban Pest-Budán, amikor báró Wesselényi Miklós az árvízi hajós nevet kapta.
A jégzajlás a Balatonon is sokszor megfigyelhető. A hideg éjszakáknak és a szélcsendes időnek köszönhetően az '50-es '60-as években gyakori jelenség volt – habár napjainkban is van rá példa –, hogy elkezdett jegesedni a Balaton déli partvidéke. Több helyen mínusz tíz fok alá csökkent a hőmérséklet, s e körülmények együttállásának köszönhetően megindult a jégzajlás. Számos korabeli fotó tanúskodik a Balaton-parti jégtorlódásokról, például, amikor egészen a siófoki Hermina villa aljáig tornyosultak a jégdarabok, vagy amikor kisgyermekek a befagyott déli-parti kikötőkben korcsolyáztak, de befagytak a hajóállomások, a balatonfüredi Yacht Club és a Vitrolás étterem környéke is.
Legutóbb tavaly februárban volt jégzajlás a Balatonon, amely gyönyörű látványvilágot eredményezett.
Minden szépsége ellenére azonban a jégzajlás gyakran jelentős károkat is okoz. 2018-ban Szigligeten például lépcsőket és stégeket rongált meg, és a part betonszegélyét is jelentősen károsította. De a szomszédos Balatonedericsen is tönkrement a gyermekpancsoló medence, s a természeti jelenség értelem szerűen a horgászhelyeket sem kímélte.
A telek a '60-as években hidegek és havasak voltak, míg a '70-es évek telei gyakorlatilag elmaradtak. Az 1986-87-es tél azonban örökre megmaradt egész Magyarország és Budapest emlékezetében. Már az 1986-os november, december is hideg volt.
Aztán 1987. január 10-én elkezdődött „az utolsó igazi tél”-nek keresztelt, egészen extrém időjárási helyzet, ami iszonyú hideg, nagy széllel és hóviharral járt
– nem csak nálunk, hanem egész Európában.
A sarkvidéki széllökések miatt méteres hótorlaszok épültek, az autópályák összefüggő hómezővé változtak, az utcákon álló autókat fél méter vastag hó takarta be. Kora délután -15 Celsius fokot mértek és január 12-ére 20-40 centis hóréteg takarta be az országot. Iskolai szünetet rendeltek el, több munkahely megközelíthetetlenné vált, egyesek az élelmiszerellátás miatt pánikoltak, mások nagy családi szánkózásokra indultak.
Egy szemtanú így ír a legendás télről:
„Az 1987 január 12-13-i havazás csak egy állomása volt a télnek és nem csak erről volt emlékezetes. Az időjárás figyelése már ekkor érdekelt, és erről a télről több esemény megmaradt az emlékezetemben. A tél már 1986 decemberében elkezdődött. 1986 december végén már mértek -20-25 C fokos hideget. Mint említettem, a tél egy állomása volt a 1987. január 12-13-i havazás. Ez azért volt emlékezetes, mert -10-12 C fokos hőmérséklet mellett hófúvással 30-35 cm-es hóréteg alakult ki. Ez után Pakson mértek -30 C fokot is. Az enyhülés esőt hozott a Dél-Dunántúlra -13 C fok mellett. Pécsen még a nyári időszakban rendszeresített jégrakétákat is bevetették. Ez után állt el a csapadékhullás. 1-2 cm jégpáncél alakult ki a hó tetején, amely az őszi kalászosok, szőlő és füge pusztulását okozta. Január végén ismét jelentős havazás volt a Dél-Dunántúlon (kb. 20-25 cm). A téli idő február végéig kitartott. Jeges jégbordás utakon tanultam vezetni Pécsen. A Mohácsi Busójárásra (február végén tartják) a Mecseken keresztül utaztunk. Az erdőben a fákat még mindig a januári ónos eső jege borította be, és a Dunán is 60-80 %-os jégzajlás volt. A tél még nem ért véget, ugyanis március negyedikén újabb havazás és hideghullám érte el hazánkat és nem egy helyen mértek -20-21 C fokos hideget. Kaposváron március 15-én -10 C fokos hidegben indultam el vezetni tanulni és a zselici erdei utakon még a havas úton való vezetést gyakoroltam.”
Látható tehát, hogy az időjárás – ha nem is túl gyakran –, de időnként produkál extrém helyzeteket. Ilyen volt a 2013. március 14-én elkezdődött intenzív havazás is, ami azonban az 1987-es „mesetéllel” szemben területileg nem volt egyenletes intenzitású.
A Dunántúlon a brutális erejű szél nagy hótorlaszokat épített,
ami sok helyen – így az M7-es autópályán – megbénította a közlekedést.
A 2013. márciusi rendkívüli időjárás során az aznap délután hirtelen jött lehűlés, havazás és viharos szél miatt veszélyhelyzet alakult ki Magyarországon. A Dunántúl középső sávjában valamint az ország északkeleti részében az utak járhatatlanná váltak, sok települést nem lehetett megközelíteni. Akadozott a vasúti és a közúti közlekedés és az áramszolgáltatás is.
Több ezren rekedtek az utakon, sokan 24 óránál is többet voltak kénytelenek a hó fogságában várni.
A márciusi hidegrekord is ekkor, 2013. március 17-én dőlt meg Vásárosnaményban, ahol –18,2 Celsius-fokot mértek, ami cseppet sem a kora tavaszt idéző hőmérséklet volt. Hatalmas káosz alakult ki a magyarországi utakon, s mint emlékezetes: a Belügyminisztérium SMS-t küldött a magyar állampolgároknak, hogy ne szálljanak ki az autójukból.
Nyitókép: Elakadt hókotró az 1987-es januári nagy havazás napjaiban. (Forrás: iho.hu)