Életveszély parfümöt ajándékozni – Zólyomi Zsolt a Mandinernek

Az imént befejezett parfümtanácsadásba belehallgatva az volt a benyomásom, hogy ön kicsit olyan, mint egy pszichológus. Van köze a tanácsadásnak a pszichológiához?
Mivel soha nem voltam pszichológusnál, fogalmam sincs, hogyan zajlik egy terápia. A lélekbúvárkodás messze áll tőlem, és szexológus sem vagyok – bár most, hogy belegondolok, a parfüm valójában a lélek szexe… Ettől még igaz, hogy sokat megtudok az emberekről, többet is, mint amennyit akarnak. Az illatízlés nagyjából mindent elárul rólunk, olyan ősi funkciónk a szaglás.

Akkor az olvasó most szívből reméli, hogy a parfümőrre is vonatkozik a titoktartási kötelezettség…
Az emberek valójában meztelenek előttem, a szaglással kapcsolatos reakciók ugyanis mélyen a tudat alatt vannak, nem is lehet érdemben befolyásolni őket. Azonban a szakmám része, hogy nem élek vissza az információkkal, és nem is vájkálok senkiben. Az imént egy igen csinos, kellemes hölgynek tartottam tanácsadást, és bár az egész helyzet kelthetett olyan benyomást, mintha kutakodnék a lelkivilágában, erről nincs szó. Persze van olyan, hogy a kliensemet megkérem, mondjon rá jellemző tulajdonságokat. Nagyot szoktam mosolyogni, amikor elkezdik felépíteni az egyéniségüket. Vannak, akik szépítik magukat, mások pont az ellenkezőjét teszik; van, aki őszinte, más meg nagyon nem az. Valójában mindegy is, mivel meg­szagolom az illetőt és a bőrét, és mindent tudok róla.

Veszélyes!
Hát, ahogy mondtam, nincs visszaélés. Ettől még előfordul, hogy állok például egy teremben sok ember között, és találkozom egy láthatóan nagyon Instagram-kompatibilis szerelmet demonstráló párral. Beszélgetünk, érzékelhetően igyekeznek erősíteni a magukról kialakított képet, de én már a szagingerekből tudom, hogy egyikük szeretője a terem túlsó sarkában van, és legszívesebben vele időzne egy hotel kanapéján… Visszatérve a parfümtanácsadásra: legtöbbször annyira lefáraszt szellemileg, hogy az alkalom végén szinte már nem is tudom, hogyan nézett ki az illető. Volt, hogy az üzlet előtt várakozó barátaim megkérdezték tőlem: ki volt ez a bombázó? Nekem meg tényleg keresnem kellett a fejemben, hogy ki is járt nálam, ilyenkor kis túlzással azt sem tudom, hogy férfi volt vagy nő. Mindenesetre az egész folyamatnak egyetlen célja van: megtalálni a tökéletes parfümöt.

Tényleg úgy működik a különlegesen jó szaglás, mint Grenouille-nál Patrick Süskind kultikus könyvében és az abból készült filmben?
Teljes mértékben! A parfümöt kamaszkoromban olvastam először, a filmhez pedig én végeztem a képaláírások szakmai lektorálását. Életem egyik legfélelmetesebb élménye volt azzal szembesülni, hogy valaki tudja, mi zajlik nekünk, parfümőröknek a fejében. Természetesen nem öldöklünk nőket, de az igazság az, hogy „a tökéletes illatszépségért bármit megtenni” küldetés bennünk van. Sokszor azon kapom magam, hogy egy utcasarkon állok, és időhurokba kerülök, hirtelen egy másik évszázadban érzem az ottani szagokat, és nem bírok elmozdulni… A családom pedig csak néz, és kérdőre von: mi a fenét csinálok már? Velem nem jó andalogni az utcán, mert nagy eséllyel eltűnök a társaságom mellől. (Nevet) Volt, hogy egy barátommal beültünk egy kabrióba, mentünk összevissza a városban, és azt kellett megmondanom és mutogatnom a szagok alapján, hogy merre van a Duna. Nyomozókutyákkal is versenyeztem már, az is mókás volt.

Mikor jött rá arra, hogy az átlagosnál fejlettebb a szaglása?
Nem volt egyetlen konkrét pillanat. Gyerekként szép lassan esett le, hogy bizonyos szaginformációk, amelyek nekem egyértelműek, a többieknek nem azok. Az oviban mondjuk a társaim simán megitták azt az iskolatejet, ami nekem, ahogy mi mondtuk Miskolcon, már stiches volt. Apró jelei voltak tehát annak, hogy más a szaglásom. De szerencsére nem volt rám írva, nem volt hosszú Pinokkió-orrom. (Nevet) Boldog átlaggyerek és kamasz voltam, mindent csináltam, amit a többiek: játszottam, úsztam, fociztam, bicikliztem… Mindez sokat számít, mert csomó ember, aki valamilyen különleges képességgel bír, nehezen éli meg a kívülállóságot. Azt szoktam mondani, hogy nem annyira jó világsztárnak lenni. Tény, hogy nekünk, parfümőröknek fejlettebb szaglási képességünk van – de ez nekem ugyanolyan „jó deviancia”, mint hogy más meg gyorsabban fut vagy úszik.

Ezek szerint parfümőrnek születni kell?
Biztos, hogy kell hozzá a genetika. Michael Phelps is azért úszik olyan gyorsan, mert megvannak hozzá az adottságai, és edzhetett volna bármennyit, anélkül nem lett volna kiemelkedően eredményes. S az is lehet, hogy valakinek extrém jó a szaglása, de nem lesz parfümőr, mert nincs meg hozzá az illatfantáziája.

Na és a tanulás mennyit ad hozzá?
Elvégeztem a szakma doyenjének számító Jean­-Jacques Guerlain által alapított nagy múltú ver­sailles-i parfümiskolát, ahová rendkívül nehéz bejutni. Azért hozták létre az intézményt, hogy ne csak a többgenerációs családokon belül űzzék a parfümkészítés mesterségét; az volt a cél, hogy legyen egy kis vérfrissítés, szülessenek új ötletek. A képzés egy vagy két évig tart – utóbbi esetben a második évben minden harmadik hónapban gyakorlatra kell menni, ha viszont valaki egy évig tanul, akkor utána bedobják a mély vízbe. Itt nem elméleti, hanem gyakorlati képzés folyik: képzeljen el egy általános iskolai kémiaszertárt, ahol mindennek illata és szaga van, több ezer molekulával dolgozunk, és kombináljuk őket. Az ujjaink állandóan ragacsosak a pipetta hegyétől, a csepegtetéstől és az alapanyag-pacsmagolástól… Nagyon jó játék! Valójában tehát módszertant tanulsz, és ha megvan a hozzávaló képességed és a fantáziád, akkor elég gyorsan kilöknek az iskola ajtaján, hogy dolgozzál. Mert kevés a jó képességű parfümőr, munka viszont rengeteg van.

Hányan vannak a szakmában?
Mikroszkopikusan kicsi a szakma. Svájcban lesz jövőre a kétévente esedékes World Perfumery Congress nemzetközi rendezvény, ahol cégtulajdonosok, márkamenedzserek, nemzetközi kereskedelmi igazgatók és parfümőrök találkoznak – az egész világról nagyjából ötszázan fogunk összegyűlni. Ténylegesen világszerte két-háromszáz ember találja ki a parfümöket. Nemzetközi a szakma, és jóllehet a kreatív origója értelemszerűen Franciaországban van, az utóbbi időben a kis niche márkák már máshol is megjelentek – itt az üzletben például ausztrál, brit, olasz, indiai, holland, katalán termékeket is árulunk. Egyre izgalmasabb ötletek születnek.

Miért Magyarországon és nem Franciaországban kezdett el dolgozni?
Alapvetően nem itthon tevékenykedem. Pár hete például még Monte-Carlóban voltam, előtte Cannes-ban, még korábban Olaszországban. Körülbelül ugyan­annyi időt töltök külföldön, mint Magyarországon – na persze ha itthon vagyok, egyből rohanok a Balatonra. Budapestre néha felugrok, intézem az ügyeimet, most például a héten izraeli partnerek, egy francia parfümőr hölgy és egy nemzetközi parfümiskola képviselője is jön hozzám tárgyalni – hogy csak néhányat említsek a napirendi pontjaimból. A mi kis kreatív iparágunkban ma egyértelműen szükség van a külföldi tevékenységre. Nem volt ez mindig így: a két világháború között a Guerlain nagymenői a magyar parfümőrök báljára jártak! Akkoriban voltak még magyar parfümmárkák, de mindezt kinyírták – a második világháborúban és az utána érkező, uniformizáló rendszerben megsemmisült az iparág. El kell fogadni: aki ma ezen a területen dolgozik, az egy nemzetközi iparágban, a luxusipar, azon belül is a luxuskozmetikai ág egyik hiperkreatív szakágában úszik. Olyan ez, mint mondjuk a Formula 1: évente egyszer van itthon is, de a többi futam szerte a világban zajlik.

Saját márkán gondolkodott már?
Úgy tíz éve nincs sosem időm arra, hogy meg­alkossam a saját márkámat. Pont a beszélgetésünk előtt nem sokkal futottam össze azzal a grafikussal, akivel a koronavírus-járvány előtt ültünk le, hogy elkezdje tervezni a majdani brandem arculatát – semmire nem jutottunk! Kis túlzással meghalni sincs időm, annyi mindent csinálok: parfümöket fejlesztek, luxusipari szakértőként dolgozom, illatmarketing-koncepciót gyártok, szakmai előadásokat tartok, és sok művészeti és edukációs projektem is van – az óvodától az egyetemig tartok képzéseket. Tény, hogy én vagyok az egyetlen Magyarországon élő, Magyarországon is alkotó magyar parfümőr – ezért sokan a médiában szeretik a hangzatos „a magyar orr” címkét használni velem kapcsolatban, de ezt nem szeretem. Ha én magyar orr vagyok, akkor van magyar láb is?! És ki az? (Nevet)

Áruljon el néhány kulisszatitkot: hogyan zajlik egy illat megalkotása? Elutazik például ritka alapanyagok után kutatni?
A parfümőrök a régi szép időkben, az 1800-as években még elutaztak a világ másik végére, és személyesen morzsolgatták a virágszirmot a Gangesz vagy a Nílus mentén… (Nevet) De ma már az alapanyag-vadászat külön terület a szakmánkon belül. Lényegében egy botanikai Indiana Jonest kell elképzelni, aki kenuban nyomul valahol az Amazonason, és bennszülöttek segítségével jut el helyekre, hogy a legkülönlegesebb alapanyagokat kikutassa. Aztán ha megvan a keresett ritkaság, valahogyan elhozza az illatot.

És ilyenkor csörög a parfümőrök telefonja?
Lényegében igen. És van egy szakkiállítás Párizsban, ahol kifejezetten azért gyűlünk össze, hogy megismerjük az új alapanyagokat. Ez egy többnapos rendezvény, ahova a parfümőröket várják számtalan standnál, ott ülnek az alapanyag-vadászok a világ minden tájáról, és mutogatják a legújabb felfedezésüket. Mi pedig eldöntjük, hogy az adott illat kellően izgalmas-e számunkra. Ugyanez zajlik a szintetikus vegyiparban, ahol meg különböző illatos elegyek robbantgatása zajlik napjában.

Mi számít most a legkülönlegesebb alapanyagnak?
Mostanság nagyon szeretek egy robbantott szinteti­kumot, amit nemrég hoztak ki. Olyan illata van, mint amikor ősszel túrázik az ember az erdőben, és eső után feltép egy korhadt fát; egyszerre növényes, földes, sós, karcos illatot érez – mintha a túrabakancs talpán lévő sarat lekaparnánk, és az avaros-gombás erdőillatot beszippantanánk. Kicsit egyébként az őszi tenger illatára is emlékeztet ez az elegy; egy különleges, nem rossz értelemben vett iszapos, sós szag. Az íróasztalom egyébként tele van különféle vegyületekkel, s néha olyan vagyok, mint egy rendetlen, egzaltált professzor, aki a munka hevében véletlenül lever egy százezer dollár per kilogramm árú alapanyagot, és szentségel… (Nevet) Visszatérve, van most egy másik kedvenc illatom is, amit egyre több parfümben lehet majd felismerni: arra emlékeztet, mint amikor whiskyt vagy sört készítenek, és a gabonákat megerjesztik, desztillálják, majd tölgyfahordóban érlelik.

Utóbbi akkor egy maszkulin illat?
Azt, hogy valami maszkulin vagy feminin, majd a viselője dönti el. Éppen ezért a parfümériáimban egyik illatra sincs ráírva, hogy nőknek vagy fér­fiaknak készült. Várjon, mutatok egy illatot.

Ez a Frapin konyakház parfümje, a Bonne Chauffe.
Magyarul: jó meleg. Olyan, mintha a konyak vagy armagnac készítésének egyik fázisába szagolnánk bele. Képzeljük el magunkat Franciaországban egy gyönyörű vidéken, a rézüst alatt lobog a tűz… És érződik, ahogyan érik a dzsemes alapanyag, majd összefő, és lesz belőle diós, tölgyfás, mazsolás, mézes konyakillat! Na, ez most férfi- vagy női illat? Van benne gyönyörű édesség, egy férfi belecsókolna egy nő dekoltázsába, ha ilyen illatú lenne… De érezhető egyfajta maszkulin fás, füstös, parázsló jegy is. Mindenki maga dönti el, hogy minek érzi, és az ő bőrén mit vált ki. A parfümiparban kétségtelenül szeretik feltüntetni, hogy egy illat női – és mondjuk a ledéren a szökőkútban ugrabugráló Angelina Jolie testesíti meg, a férfiillatot pedig Brad Pitt képviseli, aki épp belelovagol az éjszakába. Ez mind szép és jó, csak nem feltétlenül képezi le az ember ízlését, ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a bőrén ugyanazt jelenti majd. Egy illat észbontóan nőies lehet egy belevaló nőn, de egy más korosztályhoz tartozó férfi bőrén teljesen máshogy működhet, rajta férfias lesz. Olyan ez, mint a csokifagyi: arról sem lehet megmondani, hogy nőies vagy férfias.

Na de akkor hol van a skálán az uniszex parfüm?
Annál teljesen más a szakmai logika. Az uniszex parfümöt direkt úgy fejlesztjük, hogy „se ilyen, se olyan” legyen, egy tipikus farmer, fehér póló, félhosszú haj összeállításhoz passzol, könnyed, vizes, citrusos illatjegyeket hordoz. Arról szól, hogy a tinédzserek felteszik, és minden easy going; befordul valaki a sarkon az illattal, és azt mondod, hogy ez bárki lehetett. Az uniszex a kilencvenes években számított újdonságnak, például a Calvin Klein One illata kiemelkedő, rendkívül jól sikerült példája ennek.

Mi, magyarok mennyire vagyunk tudatos parfümhasználók, van fejlődés?
Induljunk ki abból, hogy évtizedekig be voltunk zárva a vasfüggöny mögé. Szocializmus volt, egyenlősdi, mindenki ugyanazt a két-három kozmetikumot használta. Nem volt tehát kultúrája a parfümhasználatnak negyven évig. Majd nyakunkba szakadt a rendszerváltozás, amikor meg hirtelen mindent meg lehetett venni, s az inga átlengett a túloldalra: mindenki minden baromságot azonnal kipróbált. Azóta sok minden történt. 2008-ban nyitottam meg az első Le Parfum üzletemet, és azt kell mondjam, hogy az eltelt tizenöt évben óriási fejlődés ment végbe. A magyarok elkezdtek figyelni a parfümhasználatra, kulturáltabbá váltak, nem illatosítják agyon magukat, mintha egy orosz balettben szerepelnének – félreértés ne essék, annak is megvan a kultúrája, de ami tetszik egy orosz balerinánál, az nem biztos, hogy tetszik a barátnőmön. A fejlődést pedig leginkább abból látom, hogy egyre többen vesznek részt személyes parfümtanácsadáson. Felismertük, hogy olyan ez, mint az öltözködés: ha nincs hozzá érzéked, akkor bízd profikra! 2008-ban még gyakran játszódott le a következő beszélgetés az üzletben: „– »Gukki« van? – Nincs. – Hol vannak a férfiillatok? – Sehol. – És a női parfümök? – Azok sincsenek. – Úristen!”, majd kiszaladtak az ajtón. (Nevet) Ehhez képest ma már egyre több férfi érkezik hozzám, mert szeretne parfümöt választani magának, és megtalálni a hozzá passzoló illatot, amely lehetőleg nem jön vele szembe az utcán – mindezt saját elhatározásból, nem az asszony küldi. Sokan szeretnének a plázákban kapható átlagparfümökénél magasabb szintet megismerni, és valami igazán szép különlegességet keresnek maguknak családi alkalomra, kinevezésre, díszbemutatóra stb. Tehát egyéniséget keresnek az illatukban is.

Nyakunkon a karácsony, így adódik a kérdés: lehet parfümöt venni a szeretteinknek ajándékba?
Életveszély! Rengetegszer kapok fotókat, megtudom a megajándékozni kívánt hölgy magasságát, testtömegét, vércsoportját, hajszínét, a horoszkópját és az anyja nevét, mire csak annyit szoktam kérdezni az úrtól: bocs, nem hozott véletlenül egy darabot a bőréből?

Na, vissza is kanyarodtunk Grenouille-hoz!
Valóban… (Nevet) Aztán mindig kiderül, hogy na, azt nem hozott. Nem értik meg, hogy a konkrét emberi bőr nélkül nem tudok mit tenni. Az annyira egyedi, hogy mindenkinek ténylegesen más illata van. Gondoljunk bele: évszázadok alatt nem az történt, hogy megtalálták a világ legjobb női és férfiillatát, hanem rengeteg parfüm van a piacon – sokféle ízlésnek kell megfelelni. Vehet tehát valaki parfümöt a feleségének, de nagy eséllyel elbénázza. A világon az emberek háromnegyede nem olyan parfümöt hord, ami illik a bőrére. Előfordul, hogy valaki megvesz egy illatot, mert nagyon szereti a márkát, aztán gondolja magában: biztosan jó lesz, meg a szomszéd Jolán is azt mondta – de a fenéket lesz jó! Most akkor ki akar este a randidra menni, ő vagy te? Próbálgatni kell! Nem hosszú 
egy parfümtanácsadás, mindössze egy óra. Azt szoktuk javasolni, hogy konkrét parfüm helyett inkább a lehetőség legyen az ajándék, hogy megtaláljuk a megajándékozott számára az igazit.

Pontosan mi zajlik ilyenkor?
Nagyon intenzív szagló munka, vizsgáljuk az illető bőrének illatát, a parfümízlését, körüljárjuk az illatízlését, továbbá azt is, hogy milyen célra akarja majd használni. Az esti szórakozáshoz aligruhában, vagy pedig üzletet kötni kíván nyakig begombolt ingben? Az imént itt járt színésznőről azt gondolná az ember, hogy drámakirálynő, de valójában az élete nagy része a próbákon vagy a kulisszák mögötti szövegtanulással zajlik – meg is fogalmazta: egy szerethető illatot keres, amitől a környezete nem szalad ki a világból.

Az is mindegy, hogy valakinek egy illata van, vagy többet használ?
Teljesen mindegy. Nemrég belekeveredtem egy fotelszakértők által folytatott eszmefuttatásba a Facebookon, ahol arról osztották az észt, hogy egy igazi nőnek maximum két-három illata van. Még valaki le is hurrogott egy hölgyet, hogy negyven­évesen már ne ugráljon, és ne válasszon új parfümöt. Baromság! Van olyan nő, aki tizennégy évesen a nagymamájától kap egy parfümöt, és egész életén át boldog vele, azzal is temetik el. Másra meg reggel, amikor a neglizséjében kitárja a szekrény ajtaját, rádől hatvan darab parfümösüveg, és a hangulata alapján választja ki, hogy végül melyik illatot fújja magára. Mindegyik megoldás jó. Az emberek élnek, változnak. Ha valaki választ egy új parfümöt, és attól boldognak érzi magát, tegye meg bátran!

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád