Az öröm korai. A bánat is az
Itt nem pusztán egy műsorról van szó, hanem sok-sok emberről, akikben még pislákol a remény.
Mennyire szabadok a kínai egyetemek a nyugatiakhoz képest? Miért festik feketére a hajukat a kínai politikusok, és miért küldözgetnek egymásnak vicces emodzsikat? Anekdoták egy kanadaitól, aki húsz éve tanít Kínában, és szeretné, ha mindannyian többet és jobban értenénk az országból.
Miközben a nagyvilág szalagcímei egy új világháború esélyeit latolgatják, egy kínai–amerikai hidegháború már a derűlátó forgatókönyvek közé tartozik. Eközben a nagy játszma egyik szereplőjéről, annak valódi karakteréről és belső valóságáról szinte semmit nem tudunk. Van-e szándék a nyugati féltekén, hogy többet és jobban értsünk Kínából? Nem sok. Ami van, azt értékelni kell.
Az év egyik legizgalmasabb újdonsága Daniel Bell kanadai politikatudós könyve, a The Dean of Shandong – Confessions of a Minor Bureaucrat at a Chinese University (Santung dékánja: vallomások egy kínai egyetem bürokratájától). A munkáscsaládból származó, Oxfordban végzett akadémikus egész pályafutását Ázsiában töltötte, szingapúri és hongkongi munkahelyeit követően húsz évig élt Kínában, öt éve lett a Konfuciusz szülőhelyén működő Santungi Egyetem dékánja. Rövid, szórakoztató könyve az itt szerzett tapasztalatairól szóló, személyes hangvételű novellákból áll – a kínai rendszer mindennapjairól egy olyan nézőpontból, ami csak keveseknek adatik meg.