Hogyne perelnénk a Heinekent! – kifehérítené a vörös csillagot a kommunizmus áldozatainak szervezete

2017. március 27. 16:48

A Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének esze ágában sincs visszavonni a Heineken ellen indított pert a sör csomagolásán háromszor is szereplő vörös csillag miatt. A szervezet elnöke, a fideszes politikus Menczer Erzsébet a Mandinernek elmondta: nem a gyárat akarják bezárni, és a sört sem akarják betiltani, mindössze a csillag kifehérítését szeretnék elérni.

2017. március 27. 16:48
Bukovics Martin

Bár a Heineken Romania és az Igazi Csíki Sör gyártója egy hétfői hír szerint megegyezett arról, hogy minden peres ügyet megszüntetnek egymás ellen, a vörös csillagos holland sörmultit tiltott önkényuralmi jelkép Alaptörvénybe is ütköző használata miatt beperlő Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete nem adja fel. Menczer Erzsébet, a szervezet elnöke a Mandiner megkeresésére azt mondta, nem füg egymással össze a két ügy, és természetesen nem állnak el a Heineken elleni keresettől. Örül annak, hogy megállapodás történt a két sörgyártó vitájában, ám annak továbbra sem, hogy a Heineken csomagolásán még mindig vörös csillag díszlik – három helyen is.

Precedensek itt is, ott is

Az Óbuda-Békásmegyes fideszes képviselőjeként is tevékenykedő Menczer lapunknak arról beszélt: a Heineken ellen indított polgári perrel el szeretnék érni, hogy a cég a kommunizmus áldozataira való tekintettel fehérítse ki Magyarországon forgalmazott sörein a vörös csillagot.

A keresetet az új Ptk-val bevezetett „közösségi személyiségi jogra” alapítják. Eszerint „a közösség bármely tagja jogosult a személyisége lényeges vonásának minősülő, a magyar nemzethez, illetve valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséghez tartozásával összefüggésben a közösséget nagy nyilvánosság előtt súlyosan sértő vagy kifejezésmódjában indokolatlanul bántó jogsérelem” esetén pert indítani.

Eddig egy ilyen per volt, amit szintén egy fideszes politikus indított a HVG ellen vallási identitására hivatkozva, de azt elbukta a felperes. A pernyertességhez Menczeréknek azt kellene bizonyítaniuk, hogy a vörös csillagos söröscímke őket a magyar nemzethez való tartozásuk okán súlyosan sérti. Ráadásul a perindításhoz harmincnapos jogvesztő határidőt ír elő a törvény, a Heineken pedig több mind tíz éve bejegyzett védjegyek alapján forgalmazza Magyarországon a sört vörös csillagos címkével.

Menczer szerint ez egyszerű nyomdatechnikai kérdés, a termék elő-, hátcímkéjén és kupakján lévő csillag színét megváltoztatni mindössze akarat kérdése lenne. „A még mindig zajló 56-os emlékévben ez fontos kérdés, nem beszélve azoknak a ma is élő áldozatoknak a traumáiról, akik a mai napig magukban hordják két év gulág emlékét” – mondta lapunknak Menczer, hozzátéve: a sörgyártó ezt igazán beláthatná a magyar piacon.

A fideszes politikus szerint

ha 1948-tól 1992-ig képesek voltak kifehéríteni a vörös csillagot, most miért ne tehetnék? 

„Sem a gyárat nem akarjuk megszüntetni, és a sört sem akarjuk betiltani. Nem akarunk gondot okozni a Heinekennek, nem igaz, hogy egy nyomdatechnikai lépés miatt munkahelyek szűnnének meg. Miért vesztené el bárki az állását emiatt?” – fogalmazott.

Egyszerre csak egyet perelnek

A Mandiner kérdésére, miszerint miért csak a Heineken ellen indítottak pert, a Milky Way vagy mondjuk a San Pellegrino ellen miért nem, Menczer Erzsébet azt mondta, egyszerre egy termékkel foglalkoznak, mert Menczer a Heineken elleni pert precedens értékűnek szánja. Ha a Fővárosi Törvényszék igazat ad a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének, jöhet a többi cég, mondta lapunknak a politikus.

Kérdésünkre, miszerint az orosz állami légitársaság, a gépeivel a budapesti repülőtéren naponta megforduló, itthon kereskedelmi képviselettel is rendelkező Aeroflot logójában szereplő sarló-kalapács nem zavarja-e, Menczer azt mondta: ez ellen sajnos nem tud mit tenni, lévén ő csak Magyarországon bejegyzett vállalat ellen indíthat keresetet.

Karácsonyi előfizetési akció

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik