Tállya úttörői - Tokajbéli víg napjaim 2.

Jenei Balázs tíz napig a tokaji borvidéket járja. Úgy döntöttünk — és azt reméljük —, hogy az olvasó számára is érdekesebb, ha élményeit naponta adagolva közöljük, már eleve a napló, mint műfaj miatt is, ami sokkal személyesebbé teszi az egészet. A bejegyzéseket a Tokajbéli víg napjaim címke alatt gyűjtjük. Jó olvasást!

*

2. nap – 2015. július 14. kedd

A keddet a tállyai újhullámosok, vagy kvázi újhullámosok megismerésének szenteltem, így délelőtt 11-kor a Szent Benedek Pincészethez mentem. A pincészet egyébként 2002-ben alakult, a tételei már akkor kilógtak az akkori tállyai borok közül, így ha nem is Tállya mai úttörőihez, de mindenképpen a modernizáló borászatok közé tartozik.

A pincészet legnagyobb problémája, hogy kevesen ismerik őket, így sok bort mintha a pincének termelnének. Pedig a borokban nincs hiba: a 2006-os birtokbor például olyan frissességet mutat kilenc év után is érett jegyek mellett, ami igazán meglepő. Az érettebb, de közepes testnél nem nagyobb borok kedvelőinek érdemes lehet őket felkeresni, mivel jó áron juthatnak hozzá 6-9 éves borokhoz, amelyek azt a minőséget képviselik, amiből talán a legnagyobb hiány van Tokaj-Hegyalján: a korrekt alap-, illetve középminőséget, néhány kiemelkedő tétellel.

A pincészet meglátogatása után átmentem ismerősömmel Tokajba halászlevet enni. A dologgal kapcsolatban több félelmem is volt. Egyrészt az ötlet hallatára bajai lokálpatriotizmusom megnyilvánulásaként azonnal feltettem a kérdést, hogy egy bajai tényleg halászlevet egyen-e Tokajban, másrészt az éttermi halászlevek minőségének rémképe is felderengett előttem. Aki nem mer, az nem is nyer, gondoltam. A szomorúbb hír az, hogy nem nyertünk: bár pontyból volt bőven a ponty halászlében és a hal minősége még éppen elfogadható volt, a lé inkább egy pörköltszaftra hasonlított ízben, mint halászlére. Állítólag máskor jobb szokott lenni. És ez még a legjobb tokaji halászlé. A Tisza és a Bodrog találkozásánál. Ezen jó lenne változtatni.

A véletlen úgy hozta, hogy keresztbe-kasul megkóstolhattuk Sauskáék tokaji pincészetének legtöbb tételét. A régi tokaji kaszinóban székelő pincészet gyönyörű környezetben található, a borok alapanyaga is remek, de számomra még mindig túlzottan intenzív a hordóhasználat, amely a legtöbb bornál kesernyés ízt hoz ki. Ez talán annak köszönhető, hogy még frissek a hordók. Remélem, az új évjáratban eltűnik majd ez az íz.

A kitérő után még egy gyors szemlét tettünk Mád legendás helyén, a Szent Tamás-tetőn (ezt a fenti képünkön láthatják), hogy utána visszatérjünk Tállyára, ahol Homoky Dorka (a bekezdés fölötti képen), a TR Művek (frontemberük a bekezdés alatti képen), és a SZÓLÓ tartott közös kóstolót estébe nyúló délutánon. A fiatal generációs tállyaiakat képviselő pincészetek közül Dorka a legrégebbi motoros, hiszen 2014 neki már a harmadik évjárata, míg a Tállya Radicals-nak a második, SZÓLÓ-éknak pedig az első. 

Egyelőre mindhárom pincészet keresi az útját, igyekeznek megismerni a területeiket. Ez így is van rendjén, némelyik bor még mutat bizonytalanságokat, de izgalmas tételek így is akadnak náluk. Ilyen Dorka 2013-as Nyergesek furmintja, vagy Hetény furmint-hárslevelű házasítása, amelyek stílusuk miatt rendkívül jól ihatóak. Ilyen SZÓLÓ-ék rozéja és a TR Művek 2013-as édese, illetve kvázi aszúja (176 gramm cukor van benne), amely valójában szamorodni technikával készült, és amit már most nagyon jó inni. Ilyenkor persze felmerül a kérdés, hogy meddig érdemes egy szamorodnit, vagy aszút érlelni, eltenni, mikor lesz igazán életpályája csúcsán. Ezt már a visszakóstolásnál vitattuk meg, miközben persze könnyedén elfogyott az az egy palack bor. Talán ez is válasz arra, hogy mikor fogyasszuk el: amikor jólesik.

Természetesen folytatjuk, maradjanak velünk, holnap irány Tokaj!