Az idén immár harmadszor megszervezett versudvar egyik kitalálója, Gryllus Dániel beszámolt arról is, hogy a helyszín a Művészetek Völgye fesztivál valamennyi napján nyitva lesz. Reggel a legkisebbeknek ringatót, ölbéli mondókákat zenélnek, délben Lackfi János vezetésével Versműhely kezdődik, ahol versimprók születnek, délután pedig gyerekprogramok és koncertek lesznek estig.
„Először verseskötetekben megjelenő költőkkel kezdtük a zenés versfaragást, de előbb-utóbb minden szövegíróról kiderül, hogy írt már verset dallam nélkül is. Így aztán meglátjuk, mit kezd például Geszti Péter vagy Müller Péter Sziámi Lackfi János feladataival” – fejtette ki Gryllus Dániel.
Idén is lesz József Attila– és Kányádi–est, játsszák a Különbéke című estet Szabó Lőrinc megzenésített verseivel, amit Rátóti Zoltán színművésszel közösen készítettek el. A mostani fesztiválra is hívtak zenész társakat, például Malek Andreát, Sebő Ferencet, Szalóki Ágit, Dés Andrást, Ferenczi Györgyöt, a Kosbort, illetve költőket, köztük Kiss Judit Ágnest, Molnár Krisztina Ritát, Varró Dánielt, Kovács András Ferencet, Tóth Krisztinát, Szlukovényi Katalint, Kiss Annát és Szabó T. Annát.