Szezonnyitó 2012!

„Úgy-ahogy megsiklottam, de nem voltam elájulva a tempótól, ez a deszka ennél többet tud, sokkal – meg én is J. Lélektani hátráltató tényező volt a leakadástól való félelem. Hogy ahhoz, hogy meginduljak a part felé kellett menni, csak féltem, ha túlságosan közel megyek, leakadok. A part pedig pillanatok alatt az orrom előtt volt. Amikor már csak vonszoltam magam, és tényleg képtelen voltam felemelni a vitorlát a vízből, jobbnak láttam kimenni, ilyenkor szoktam összetörni valamit: deszkát vagy magamat. Ennyire már nagyon régen fáradtam el! A kite-osok viselkedéséről nem fogok most kritikát megfogalmazni, már csak Kitehippi miatt sem, mert akárhányszor súrolta az arcomat egy kite-os háta (értsd szó szerint), ő jutott eszembe, hogy nem mindegyik ernyős pajtás ekkora barom. Nyugodjék békében! Köszönöm neki a kommentjeit, mely építőileg és ösztönzőleg hatott rám! Ezúton (is) kívánom neki, vagyis remélem, hogy megtalálta az örök szelek és vizek országát, és onnan vigyáz ránk. És szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy mindig, minden körülmény között figyeljünk oda egymásra, mert sosem tudhatjuk, mikor jön egy nem várt esemény. Amihez nem elég még a profizmus sem.

Így alakult az első menet. Most úgy tűnik a szél nyert ellenem, de csak a csatában, a háborúnak koránt sincs vége, én pedig nem adom fel!!!”