A Nemzet Útja (Calea Neamului) román szervezet hívei szombaton 150 fakeresztet állítottak fel a nemzetközi katonatemetőben a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyébe. A román nemzeti színű szalaggal átkötött kisebb keresztek mellé egy nagyobbat és egy zászlórudat is kihelyeztek, utóbbin a román zászlóval. Vezetőjük, Mihai Tirnoveanu bejelentette, hogy a héten a román védelmi minisztériummal is tárgyal az így kialakított "román parcella" hivatalossá tételéről. A Hargita és Bákó megye határán fekvő, közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozó, elnéptelenedett település sírkertjéből 2023. június 29-ére virradóan távolították el a korábban törvénytelenül felállított betonkereszteket, miután jogerős bírósági ítélet kötelezte erre Dormánfalva polgármesteri hivatalát.
A moldvai város önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította a temetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a sírkertben. Korábban a temetőt a székelyföldi község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon.
2019. június 6-án többezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták ezt megakadályozni. Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akinek a névsorolvasása is részét képezte a temető erőszakos elfoglalása utáni ceremóniának. A sírkertben zömmel első világháborús, a márványtáblák felirata szerint az osztrák-magyar, a német és az orosz hadseregnek az úzvölgyi harcokban elesett katonái nyugszanak.A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tűrhetetlennek tartja és elítéli az újabb törvénytelen úzvölgyi keresztállítást, és támogatja Csíkszentmárton önkormányzatát a törvényes rend visszaállításában – írta az MTI-nek küldött hétfői állásfoglalásában Kelemen Hunor.
(MTI)
****