Kijevben elismerték: a Barátság vezeték leállítása tudatos politikai döntés

A megszólalás új megvilágításba helyezi a magyar–ukrán vitát.

Ukrajna Európa Abdulja. Igazából senkinek nem volt rá szüksége a kontinensen, de mivel megtámadták, ezért be kellett fogadnunk.

„Legyünk megértőek, Ukrajna egy fiatal, felhevült állam, aki egyedül érkezett és nem ismeri az európai szokásokat. Ahonnan származik, ott így szoktak ismerkedni, ezért nem tud különbséget tenni a csajozás és a nemi erőszak között. A befogadó állomáson integrációs kurzust kell számára szervezni, utána biztos nem fog több bűncselekményt elkövetni!
Ukrajna nem csupán elzárta a Barátság-kőolajvezetéket, hanem megsértődött a válaszintézkedések miatt. Sőt! Volt annyira pofátlan, hogy feljelentette Magyarországot és Szlovákiát az Ukrajna és az EU között 2014-ben megkötött társulási megállapodás megszegése miatt. Simán bepanaszoltak minket azzal a szöveggel, hogy fenyegetjük Ukrajna energiabiztonságát. Önérzetes kis lator.

Ami amúgy igaz, természetesen fenyegetjük Ukrajnát. Válaszlépésként. Lehet persze azzal érvelni, hogy úgy kezdődött, hogy visszaütöttünk, de még ez sem igaz. Csak kilátásba helyeztük, hogy visszaütünk.
Ukrajna pont úgy viselkedik, mint Abdul, a Berlinbe frissen megérkezett, huszonéves afgánszír migráns. Kapott szállást, beíratták egy német nyelvtanfolyamra, majd hagyták szabadon garázdálkodni, aminek késelés, drogozás és nemi erőszak lett a következménye már aznap délután. Abdul ugyanis nagyon nem találja a helyét a nyugati civilizációban, viszont magányos és traumatizált, ezért mások kifosztásában és megerőszakolásában keresi a vigaszt. A német bíróság pedig – annak rendje és módja szerint – felmenti, hiszen nehéz, mi több, nyomorúságos gyermekkora volt, illetve szegényke nem volt tisztában az európai szokásokkal. Azt hitte, itt is az a módi, hogy amikor ránk jön a férfiúi gerjedelem, akkor az első nőre rávetjük magunkat. Sajnos Abdul hallgatott az ösztöneire, de ezért nem kérhetjük számon őt! Talán, ha nagyon szigorúak vagyunk, kötelezhetjük egy integrációs kurzus elvégzésére.
Ezt is ajánljuk a témában

A megszólalás új megvilágításba helyezi a magyar–ukrán vitát.

Ukrajna Európa Abdulja. Igazából senkinek nem volt rá szüksége a kontinensen, de mivel megtámadták, ezért be kellett fogadnunk. A mimózalelkületű elitünk nekiállt érzékenyíteni az európai társadalmakat, hogy milyen jó lesz, mert saját gyermek helyett gondoskodhatunk Ukrajnáról. És ez kölcsönösen előnyös lesz, hiszen miközben mi végre megélhetjük az anyaság örömeit, addig Ukrajna elvégzi a szar melókat, szeleteli a gyrost és takarítja a retyit.”
Nyitókép: AFP/Ukrán elnöki sajtószolgálat