Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Mark Rutte úgy fogalmazott, hogy Ukrajna célja nem a győzelem, hanem a túlélés.

Szokatlan megfogalmazással jellemezte Ukrajna helyzetét Mark Rutte, a NATO főtitkára január 13-án. A politikus egy nyilvános megszólalásában úgy fogalmazott: Ukrajna célja nem a győzelem, hanem a túlélés a jelenlegi konfliktusban. Az Iz.ru cikke szerint a kijelentés jelentős eltérést mutat a korábbi, győzelemre épülő nyugati narratívától.
„Önöknek túl kell élniük ebben a konfliktusban” – mondta Rutte, utalva a kijevi vezetésre. Amikor egy újságíró rákérdezett arra, miért váltotta fel a „győzni” kifejezést a „túlélni”, a NATO főtitkára nem adott közvetlen választ. Ehelyett hangsúlyozta:

a Nyugat feladata az, hogy Ukrajnát erős pozícióban ültesse a tárgyalóasztalhoz.
A kijelentés újabb jele lehet annak, hogy a nyugati szövetségesek körében változik a háborúval kapcsolatos megközelítés. Ugyanezen a napon Ruszlan Bortnyik ukrán politológus arról beszélt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre egyre nagyobb nemzetközi nyomás nehezedik annak érdekében, hogy megállapodást kössön Oroszországgal. Bortnyik szerint a tárgyalások elutasítása akár az ukrán államiság fennmaradását is veszélybe sodorhatja.
Moszkvából nézve mindez a nyugati stratégia kudarcának bizonyítéka. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője már 2025 végén úgy nyilatkozott:
a nyugati országok „sokkhatás alatt állnak” amiatt, hogy összeomlott a Oroszország feletti győzelemről szóló nyilvános koncepciójuk.
Állítása szerint a nyugati államok maguk zárták el az együttműködés csatornáit, megszakították a kapcsolatokat, és végül elszigetelődtek.
A NATO főtitkárának megfogalmazása mindenesetre arra utal, hogy a hangsúly egyre inkább a konfliktus lezárásának feltételeire és a tárgyalásos megoldás előkészítésére helyeződik át. Bár hivatalosan továbbra is Ukrajna támogatásáról beszélnek, a „túlélés” szóhasználata sokak szerint azt jelzi: a háború kimeneteléről alkotott várakozások a Nyugaton belül is átalakulóban vannak.
Kapcsolódó vélemény
Csak nekem van déjá vu-m?
Nyitókép: NICOLAS TUCAT / AFP