Putyin listáján a Yale: Nemkívánatosnak nyilvánították az elit amerikai egyetemet Oroszországban

2025. július 08. 21:06

A hatóságok szerint a Yale tevékenysége az ország társadalmi, gazdasági és politikai helyzetének destabilizálására irányul.

2025. július 08. 21:06

Nemkívánatos Oroszország területén a Yale amerikai egyetem tevékenysége – közölte az orosz főügyészség kedden. 

A közlemény szerint „a Yale Egyetem tevékenysége az Orosz Föderáció területi integritásának aláásására, az állam nemzetközi blokádjára és gazdasági alapjainak aláásására, valamint az ország társadalmi-gazdasági és politikai helyzetének destabilizálására irányul”.

Hozzátették, hogy a Yale-ről kikerült diplomások között megtalálhatóak az Oroszországban már korábban betiltott Alekszej Navalnij néhai orosz ellenzéki politikushoz köthető Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványnak (FBK) az aktivistái, akik „a Yale-en szerzett tudásukat arra használták fel, hogy megpróbálják intenzívebbé tenni a hatalom ellen folytatott tiltakozó akciókat Oroszországban”.

Ezt is ajánljuk a témában

Navalnij, aki egykor maga is a Yale egyetemen tanult, tavaly februárban halt meg egy sarkvidéken található oroszországi börtönben, ahol 19 éves büntetését töltötte.

Az amerikai Connecticut államban működő, 1701-ben alapított Yale Egyetem nem az első olyan amerikai szervezet, amelyet „nemkívánatosnak” minősítettek Oroszországban. Az orosz hatóságok 2015-ben állítottak össze egy listát a szerintük felforgató tevékenységet folytató entitásokról, erre eddig több mint 200 szervezet került fel.

(MTI)

Nyitóképünk illusztráció. Forrása: Pixabay 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mivivi
2025. július 08. 23:58
NE PROVOKÁLJÁTOK OROSZORSZÁGOT! Elég volt a képmutatásból! A piacot és tőkét istenítő nyugati elit újra és újra megpróbálja aláásni a kelet-európai népek szuverenitását. Most épp az amerikai Yale Egyetem került sorra, amelyet Oroszország joggal nyilvánított nemkívánatos szervezetté, miután kiderült: tevékenysége nem a tudás, a felforgatás szolgálatában áll. Nem kérünk a geopolitikai játszmákból! Nem kérünk abból, hogy a „demokráciaexport” nevében beavatkozzanak más országok belügyeibe. A kérdés ma nem az, hogy ki milyen zászlót lenget, vagy ki milyen ideológiát hirdet. A kérdés az, hogy béke lesz-e – vagy újabb háborúk, újabb szankciók, újabb szenvedés. A világ dolgozó népeinek nem újabb diplomás agitátorokra van szüksége, hanem kenyérre, nyugalomra és biztonságra. ✋ Ne provokáljátok Oroszországot! ✋ Ne exportáljátok a felforgatást! ✋ Ne játsszatok a népek sorsával! A béke nem a tőke érdeke – a béke a népek érdeke. És mi, a népek, most szólunk: elég volt!
stormy
2025. július 08. 22:54
"A hatóságok szerint a Yale tevékenysége az ország társadalmi, gazdasági és politikai helyzetének destabilizálására irányul." nézzük csak meg milyen jelkép szerepel az egyetem cimerében? nahát...
yalaelnok
2025. július 08. 22:04
Ezek már rég nem egyetemek, hanem abbrációaktivistaképző-helyek, egyetemnek nevezve. Az összes közül a leggonoszabb a Harvard, ahova értelmes ember nem megy se oktatóként, se diákként.
billysparks
2025. július 08. 21:24
Egészséges önvédelem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!