Michelle Obama Sophia Bush színésznő Work in Progress című podcastjében közölte, nem igazak a pletykák, miszerint tönkre ment a házasságuk Barack Obamával.
Miután az egykori first lady nem jelent meg férjével sem Jimmy Carter temetésén, sem Donald Trump beiktatásán, elindultak a találgatások arra vonatkozóan, hogy válságban lehet az Obama házaspár kapcsolata.
Bár nem említette meg konkrétan a két fenti eseményt, de egyértelműen célzott rájuk, amikor azt mondta: csak arról van szó, hogy felnőtt nőként saját maga hozott meg bizonyos döntéseket.
Hozzátette, lelkifurdalást érzett, amiért nem tett eleget néhány diplomáciai kötelességének.
„Ilyenek vagyunk mi, nők. Azt hiszem, szenvedünk attól, ha csalódást okozunk másoknak” – magyarázta, majd folytatta – „Arra gondolok, hogy az emberekben még csak fel sem merül, hogy magam miatt hoztam meg egy döntést, rögtön arra gondolnak, hogy válunk a férjemmel. Miért ne lehetne, hogy egy felnőtt nő úgy hoz meg egy döntést, hogy a saját érdekeit helyezi előtérbe? De így viszonyul hozzánk a társadalom.”