A halál hetvenkét órája

„Beszélgettünk erről, barátok, kollégák, beszélgettünk, de sokkal inkább üvöltöztünk. Nem egymással, hanem azokkal, ott, messze, Brüsszelben, az 1974-be visszaájult Brüsszkvában, ahol mindenki meghülyült. Illetve nem tudjuk egészen pontosan eldönteni, hogy csak meghülyültek, vagy esetleg inkább gazemberek, netán hülye gazemberek.

És most, amikor az Egyesült Államok végre kiszáll ebből a rettenetből, és igyekszik vissza a normalitás világába, akkor ezek az idióta gazemberek durcásan fölfújják a pofájukat, és »csakazértis« testtartással továbbra is belelovalják magukat a... A mibe is?

A háborúba, persze, de ez kicsit azért bonyolultabb. Mindjárt vissza is térünk rá. De most maradjunk a munkahipotézisünknél, szóval: immár egyedül, az Egyesült Államok nélkül, továbbra is háborúzni akarnak. Ennek pedig többlépcsős menetrendje van. Nem lehet csak úgy egyszerűen, egy lépésben, hűbelebalázs módjára tönkretenni mindent, az idióta gazemberek erre tervet dolgoznak ki, és ezt nevezik demokráciának, haladásnak, európaiságnak, jóemberségnek.

A »terv« valójában nem túl bonyolult.

Első lépésben fel kellene vennie az Európai Uniónak (ami ma már egy ki…ott sóhivatal, egy gigantikus Hülye Járások Minisztériuma) rengeteg milliárd euró hitelt. Igen, egyetemlegesen, együtt, vállt vállnak vetve. Nem huszonhét, de egy emberként kell sírba szállnunk. Kellene. Felvennénk azt a csomolungmányi pénzt, egy részét odaadnánk az ukránoknak, a nagyját meg elköltenénk fegyverekre.

Kiváló ötlet.”

***

Nyitókép: Ludovic MARIN / AFP